Ugocsa non coronat: a legkisebb vármegye rövid története

2009. január 27. 13:54 Gerendely Béla

A történelmi Magyarország egyik legkisebb közigazgatási egysége Ugocsa vármegye volt, amely a "non coronat" kifejezés révén élénken él a köztudatban. A terület századokon keresztül birodalmak és királyok érdekeinek ütközőpontjában helyezkedett el, s az ott élők emiatt sok megpróbáltatást álltak ki.

Korábban

Várak és erősségek

Kárpátalja, mint földrajzi és politikai fogalom az első világháborút követő trianoni békeszerződés után került a köztudatba. Kárpátalja a 10. századtól Magyarország szerves része volt, s gyakorlatilag azon négy vármegyének – Ung, Bereg, Ugocsa Máramaros – az összefoglaló neve, amelyet 1919-ben Csehszlovákia kebelezett be. Az első bécsi döntést követően 1938 novemberében délnyugati részét, majd 1939 márciusában egész területét visszacsatolták Magyarországhoz. 1945. június 29-én Csehszlovákia és a Szovjetunió által aláírt szerződés értelmében, zöme beolvad az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságba (USZSZK), 1946-ban az USZSZK Kárpátontúli területévé szervezték át.

Kárpátalja Ukrajna délnyugati részén fekszik. Északkeletről a Lvivi- és Ivano-Frankovszki terület, délről Románia, délnyugatról Magyarország, nyugatról Szlovákia, északnyugatról Lengyelország határolja. Területe 12,8 ezer négyzetkilométer. Négyötödét erdők és hegyek borítják, csupán egyötöd része nyúlik le az Alföldre. A történelmi Magyarország egyik legkisebb közigazgatási egysége Ugocsa megye, amely századokon keresztül birodalmak és királyok érdekeinek ütközőpontjában volt, s emiatt népe sok megpróbáltatást kiállt.

Ugocsa vármegye a Tisza két partján terül el. Északon Bereg megye, keleten Máramaros és Szatmár megye, délen és nyugaton ez utóbbi határolja. Területe 1213 négyzetkilométer. Nyugati része lapályos, keleti része azonban hegyes. Folyóvizekben a vármegye aránylag gazdag, a Tisza keleti-nyugati irányban hasítja a vármegyét. Első említését Anonymus munkájában találjuk: „… Árpád vezér elküldvén seregeit, s az egész földet, mely a Tisza és a Bodrog közé esik Ugocsáig, minden lakójával együtt elfoglalta.”

A vármegye egyik legrégibb települése Nagyszőlős volt, neve először 1262-ben fordul elő az oklevelekben, s az erdőirtás következtében hamarosan megkezdődött itt a földművelés a szőlő meghonosítása. A megye nevét adó Ugocsa falu korán, már a 14. században elenyészett, beolvadt a jelenlegi Szászfaluba, a helységnek vára sem volt. A vármegye eredetileg királyi vadászterület volt, ahol a 12. század folyamán jött létre erdőispánság, s a sásvári vár pusztulása után átvette a megye szerepét. A megyének ezután hosszú évekig nem volt vára. Az utolsó Árpád-házi király halála után föllángoltak a pártharcok tüzei. Károly Róbert Borsa Bekének ajándékozta Szőlőst, ahol várat építtetett. Borsa Beke testvére, Borsa Kopasz azonban a király ellen szövetkezett Csák Mátéval, s emiatt a királyi hadak elfoglalták és lerombolták Szőlőst. A vár azonban ismét felépült, s a király a feleségének, Máriának ajándékozta. A királyné halála után azonban az erősség története homályba vész.

1399. augusztus 29-én Perényi Péter, Zsigmond király hűséges híve adományba kapta Szőlőst, s ezzel együtt engedélyt várépítésre. A Perényiek 1405-ben megkapták Nyalábvárát is, s ettől kezdődően évszázadokig a vidék urai lesznek. Ugocsa megyéből, Verbőc községből származott Werbőczi István a feudális szokásjog rendszerezője (Hármaskönyv szerzője). A 16. század elején Nagyszőlős és Nyalábvár ura a két Perényi testvér: Perényi Gábor és Perényi István lett. Gábor, Ugocsa megye főispánja a huszti várat és annak gazdag jövedelmét is birtokolta (1526-ban mind a két Perényi fiú elesik a mohácsi csatában). Egyes források úgy tartják, hogy Perényi Gábor építtette 1505-ben a ferences-rend számára azt a hatalmas kolostort, amely a szőlősi vár tőszomszédságában állott. Más kútfők viszont Perényi Istvánt és feleségét tartják a kolostor pártfogójának. 1535 elején 22 szerzetes fáradozott itt az Úr szolgálatában.