Megtalálták John Lennon visszaadott királynői kitüntetését
2009. január 7. 18:56 MTI
Megtalálták azt a királynői kitüntetést, amelyet John Lennon közel 40 évvel ezelőtt szolgáltatott vissza II. Erzsébetnek, tiltakozásul a "képmutató" brit külpolitika ellen.
Korábban
A fémkeresztet, amely az MBE (Member of British Empire - a Brit Birodalom Tagja) címmel járt, mindezidáig a St. James palota központi kancelláriájában őrizték, azzal a levéllel együtt, amelyben a békeharcos muzsikus megmagyarázta a kitüntetés visszaszolgáltatásának indokait. A Beatles-rajongók, akik már elveszettnek, beolvasztottnak hitték a kitüntetést, máris azt szeretnék, ha kiállítanák azt. A Buckingham palota közölte, hogy erről Lennon özvegye, Yoko Ono hivatott dönteni.
A Beatles tagjai 1965-ben kapták meg az MBE-kitüntetést, kiváltva ezzel a brit konzervatív körök nem kis rosszallását. 1969 novemberében azonban az akkor már aktív béke- és emberi jogi harcos Lennon úgy döntött, hogy visszaadja, mert számára egy olyan rendszer jelképévé vált, amelynek nem kívánt részese lenni. Ekkor három azonos tartalmú levelet küldött el: egyet a királynőnek, egyet Harold Wilson miniszterelnöknek és egyet annak a rendnek, amely a kitüntetéseket adminisztrálta.
"Felség, visszaadom az MBE-t tiltakozásul a Nigériában és Biafrában való brit beavatkozás, az amerikaiak vietnami háborújához nyújtott brit támogatás miatt, valamint amiatt, hogy a Cold Turkey című dalom visszacsúszott a toplisták éléről". (Ez utóbbi már saját zenekarának, a Plastic Ono Bandnek dala volt, mellesleg "másnaposságot" jelent, és a híres békedal, a Give Peace a Chance kislemezének B-oldalán szerepelt). A küldeményt sofőrje, Les Anthony vitte el.
Gene Grimes, a liverpooli Beatles Emléktársaság vezetője úgy nyilatkozott, hogy tiszteletben kell tartani Lennon egykori döntését, ugyanakkor helyes lenne mégis kiállítani a fémkeresztet, hogy jobban tudatosuljon a közvéleményben a művész béke melletti elkötelezettsége.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.