Már 1942 előtt is üzemeltek az auschwitzi gázkamrák
2008. november 10. 09:42 MTI
Az egykori náci haláltábor, az auschwitzi koncentrációs tábor tervezett kibővítésének minden szempontból hitelesnek tűnő dokumentumait hozta nyilvánosságra szombaton, a zsidóellenes nemzetiszocialista pogrom, a kristályéjszaka évfordulójának előestéjén a Bild.
A legnagyobb példányszámú német napilap a "szörnyűség dokumentumainak" nevezte a megsárgult papírokat, amelyek az 1941-1943-as időszakból származnak. A tervrajzokat - amelyek közül az egyiken jól látható Heinrich Himmler akkori SS birodalmi vezetőnek, a náci tömeggyilkosságok legfőbb szervezőjének zöld ceruzás aláírása - egy berlini lakás lebontásakor találták, s azok a Bild birtokába jutottak.
Az újság szerint összesen 28 tervrajzból álló dokumentumgyűjteményről van szó, amelyeken felismerhető a tábor bejárata közvetlenül a vasúti rámpa végénél, jól kivehetők az egykori foglyok barakkjai, egy gázkamra, továbbá egy krematórium.
A német szövetségi archívum illetékes igazgatója a Bildnek nyilatkozva "rendkívüli jelentőségű" dokumentumleletről beszélt. Hans-Dieter Kreikamp szerint a tervrajzok "az európai zsidók ellen tervezett szisztematikus népirtás" hiteles bizonyítékát jelentik. A dokumentumok ugyanakkor az igazgató szerint egyértelműen tanúsítják azt is: mindenki, aki részt vett az auschwitzi koncentrációs tábor tervezésében, illetve építésében, tudott arról, hogy ott emberek "iparszerű" elgázosítása, illetve meggyilkolása folyik. A tervrajzok ugyanakkor a legszemléletesebben leleplezik a legutolsó holokauszt-tagadókat is.
A Bild által nyilvánosságra hozott tervrajzok közül a legmegrázóbb dokumentum egy 1941 novemberéből származó "fertőtlenítő létesítmény" terve. A rajzon előbb egy "vetkőző szoba", majd egy "mosakodó, illetve zuhanyozó helyiség" és egy onnan nyíló "öltöző szoba" terve látható. Az "öltöző szobából" két "előhelyiségre" nyílnak az ajtók, onnan pedig a "fertőtlenítőkön" keresztül egy "gázkamrába"; a felirat öles betűkkel szerepel a rajzon. A 11,66-szor 11,20 méteres "gázkamra" teljességgel bizonyítja, hogy Auschwitzban embereket már akkor elgázosítottak. Egyben pedig újólag alátámasztja, hogy az európai zsidókkal szemben alkalmazott népirtást a nácik nem az 1942 januári, úgynevezett wannseei konferencián határozták el, hanem jóval korábban.
Az Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábor a legnagyobb német megsemmisítő tábor volt, amely három fő táborból és 40-50 kisebb táborból állt. Nevét a közeli - dél-lengyelországi - Oswiecim német nevéről kapta. Az itt meggyilkolt áldozatok pontos száma nem ismert, a legújabb becslések 1,1-1,6 millióra teszik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.