Rendőrségi fotók a háború utáni hétköznapokról
2008. november 3. 13:10 MTI
A II. világháború utáni években készült 530 "rendőrségi" fotóval gazdagodott a Magyar Távirati Iroda Fotóarchívuma. Az MTI Fotó elődjének 1945 és 1947 közötti belügyi anyaga, amelyet nemrégiben találtak meg a Rendőrség-történeti Múzeum gyűjteményében, digitalizált formában már elérhető az MTI Fotóbankjában.
Mint azt Kósai Éva, az MTI Fotóarchívumának vezetője elmondta, az MTI Fotó jogelődjének számító MAFIRT 1945 és 1947 között készült, rendőrségi intézkedéseket és más testületi eseményeket megörökítő teljes anyagát vélhetően 1947-48 táján elvitték a cégtől. Megmaradtak azonban a képekhez készült szövegek. A hírügynökség így tudta, hogy az anyag létezett, arról azonban a közelmúltig nem volt információ, hogy mi is történt a negatívokkal.
Az MTI Kor-képek című könyvsorozatának egyik szerkesztője, Féner Tamás fotóművész éppen az egyik kötethez végzett kutatásokat a Rendőrség-történeti Múzeumban, amikor rábukkant az eltűntnek hitt anyag kontaktjaira, vagyis a kisméretű pozitív felvételekre. Mivel a képek és a hírügynökség archívumában őrzött szövegek is számozva voltak, a fotókat könnyű volt azonosítani, így egyértelművé vált, hogy a MAFIRT-tól elvitt képek kerültek elő. A teljes anyagot ugyan nem, de a fotók többségét, mintegy 530 képet megtalálták. Bár a negatívok eltűntek, a kontaktokról digitalizálni lehetett a felvételeket - jegyezte meg Kósai Éva, hozzátéve, hogy a múzeum és az MTI megállapodása alapján három hónapra kölcsönkapták az anyagot, így a képek bekerülhettek a hírügynökség digitális archívumába.
Az előfizetők számára a Fotóbankon keresztül közvetlenül elérhető, és az MTI-től akár magánszemélyek által is megrendelhető fotókat történésszel is megnézették, hogy az eredeti - gyakran meglehetősen szűkszavú - képaláírásokat kiegészíthessék. A háború utáni fotók számos történelmi eseményt megidéznek: Beregfy Károly, a Szálasi-kormány honvédelmi minisztere például Németországból való hazaszállítása után egy rabszállító jármű mellett látható. Rátz Jenőt, a Sztójay-kormány miniszterelnök-helyettesét szintén hazaszállítása után, a mátyásföldi repülőtéren, megbilincselése közben kapta lencsevégre a MAFIRT fotósa.
Egy 1946-os kép a Szálasi-kormány kivégzett tagjait mutatja a Markó utcai fogház udvarán, egy másik fotón pedig, amely a háború utolsó hónapjait idézi meg, nyilvános kivégzésre kísérik az Oktogonra Rotyis Péter főtörzsőrmestert, akit 124 rendbeli gyilkosság vádjával ítéltek halálra. Megörökítették azt is, ahogy orvosok vizsgálják egy nyilas mészárlás tömegsírból kiásott áldozatait, és számos fotó emlékeztet a német nemzetiségűek kitelepítésére is.
A felvételeken megjelennek a háború utáni évek mindennapjai, hétköznapi tragédiái és bűntettei is: közúti razzia, vasúti ellenőrzés egy határátkelőhelyen, a Hekus Dönci néven ismert betörő és gyilkos statáriális tárgyalása, egy üzértől gyűrűt vásároló férfi, a Szent István-bazilika tetőjavításkor kigyulladt kupolája és egy sújtólégrobbanás után készült kép, ahol orvos lélegeztet egy eszméletlen bányászt.
A fotókon persze nemcsak történelmi pillanatok, rendőri intézkedések, bűnesetek, balesetek láthatók. Az egyik felvételen például Rajk László belügyminiszterként beszél a rendőrség Politikai Tanosztálya új épületének avató ünnepségén, egy másik kép az 1946. augusztus 1-jén kibocsátott új pénznem, a forint értékének védelmére alakult bizottság tanácskozását örökíti meg. Található az 530 felvétel között olyan is, ahol fürdőruhás lányok-asszonyok várnak a rendőrnősorozáson vagy járókelők hallgatják egy rendőrségi propagandaautó hangosbeszámolóját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap