Nem biztonságosabbak az utazások a középkoriaknál
2008. október 22. 12:37 The Daily Telegraph
A szárazföldi utazások ma is olyan veszélyesek, mint a 16. században - állítja egy angol kutatócsoport.
A szakértők Sussex levéltáraiban vizsgálták át a halottkémek 1485 és 1688 között készített jelentéseit, és azokból kiderül, hogy a sérülések 30 százalékát az utazások okozták. Ilyen lehetett, ha valaki beleesett egy árokba, vagy ha elütötte egy lovas, vagy egy szekér. Voltak, akik lóról leesve haltak meg, illetve 1000 esetből 43-an a kocsikról lezuhanva lelték halálukat.
Ezen eredmények nem számítanak túl meglepőnek, az a kijelentés viszont igen, hogy a szakértők szerint az utazási balesetek számaránya azóta se nagyon változott, sőt állandó maradt. Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO szerint 2000-ben a sérüléses halálesetek egynegyede - közelítve a középkori arányhoz - utazási balesetekből ered.
A kutatócsoport szerint bár I. Erzsébet idejében lassabb volt az utazás, az gyengébb egészség, a biztonságosnak egyáltalán nem mondható utak, és a tákolmányokkal való közlekedés problémája állandó maradt. A Nyugat-Angliai Egyetem professzora, Elizabeth Towner szerint ennek az az oka, hogy az utazás természetével együtt jár a veszély fogalma, amely a technikai fejlődés ellenére sem tűnt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.