Megjelent az ukrajnai magyar hősi halottak részletes listája
2008. szeptember 26. 17:07 MTI
A Háborús Keresőszolgálat honlapján már olvashatók az ukrajnai Bukivnában a második világháború idején eltemetett magyar katonák adatai - jelentette be az Art-Éra Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület.
Korábban
Emlékeztetnek arra: a www.haboruskeresoszolgalat.hu címen elérhető internetes portál az MTV Sírjaik hol domborulnak? című műsorával együttműködve folytatja a hozzátartozók felkutatását, amely tíz közül hat egykori katona esetében már sikerrel is járt.
Az egyesület közleménye felidézi: egy lvovi internetes újság nyomán a magyar sajtó is hírül adta, hogy Nyugat-Ukrajna Bukivna (a hadtörténeti irodalomban Bukowna) nevű falujában egy építkezés során tíz második világháborús magyar katona földi maradványaira bukkantak.
A Háborús Keresőszolgálat a korabeli veszteség-nyilvántartások tanulmányozása alapján megállapította, hogy összesen 31 magyar katona esett el Bukivna térségében, további kilencet pedig eltűntként tartanak nyilván. A hősi halottak nem kizárólag a 49/1-es zászlóalj katonái voltak: az itt eltemetettek között lehetnek más alakulatok, például a 47. és a 27. gyalogezred, valamint a 20. felderítő osztály honvédei is.
Havasi János a Háborús Keresőszolgálat nevében közölte, hogy a rendelkezésükre álló veszteségnyilvántartás szerint Bukivna falu mellett 31 elesett magyar katona neve szerepel. Egy másik nyilvántartás szerint az ukrán faluban 22 magyar katonát katonai tiszteletadás mellett sírba temettek el. Azt azonban nem lehet tudni, hogy a 31 közül ki az a 22. Vélhetően az utóbbiak közül származik annak a tíz katonának a csontváza, ami most került elő temetői sírokból - tette hozzá.
Ismertetése szerint a Háborús Keresőszolgálat a 31-es veszteséglista alapján kezdett hozzátartozók után kutatni, s ez alapján hat esetben már van információjuk. Ez azonban még nem jelent minden esetben konkrét megtalálást, csak annyit, hogy "nyomon vannak" - mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.