Wodehouse meglepő öröksége

P.G.Wodehouse

P.G. Wodehouset le touquet-i villájában tartóztatták le a németek 1940-ben. Azonnal Berlinbe vitték és rádiós interjúkat készítettek vele, melyeket az Egyesült Államok is átvett. Utóbb aztán háborús szereplésére hivatkozva két ízben is kitértek az angolok ügyeletes szórakoztatójának lovaggá ütésétől.

1967-ben, Harold Wilson első miniszterelnöksége idején Sir Patrick Dean washingtoni brit nagykövet a külügyminisztériumhoz eljuttatott megjegyzése akadályozta meg, hogy Wodehouse becsületrendet (Companion of Honour) kaphasson:

"Semmit nem tett itt a brit érdekekért, ami alapján a lovaggá ütése indokolható volna. A megtisztelő lovagi cím nem fér össze a háború alatt tanúsított magatartásával, ráadásul e tiszteletadás éppen az angol nemzetkarakter Bertie Wooster-es jellegét ápolná, melytől a minden erőnkkel szeretnénk végre megszabadulni."

1971-ben Edward Heath miniszterelnöksége idején, egy újságcikk hatására - melyben a kilencven éves író születésnapjának méltó megünneplésére hívták fel a figyelmet -, a külügyi tárca egyik tisztviselője már-már elkötelezte magát Wodehouse lovaggá ütése mellett:

"Véleményem szerint el kellene temetnünk végre a háborús csatabárdot. Arra számítok, hogy általános egyetértés alakul ki abban a tekintetben, hogy P.G. Wodehouse az angol írók élvonalához tartozik s ezért megilleti a lovagi cím."

Az ügy megint csak a washingtoni nagyköveten (ekkor Lord Cromer) bukott el, aki táviratban közölte a külügyi államtitkárral (Lord Home-mal): "Nem tudnék teljes mértékben támogatni egy ilyen ajánlást."

Mi állt P.G. Wodehouse "lovagias ügye" mögött?

P.G. Wodehouse, aki a harmincas években már sikeres szerzőnek számított, jövedelemi után kétfelé - Angliának és az Egyesült Államoknak - is adózott. Részben emiatt is választotta Franciaországban a cote d'opale-i Le Touquet városát, ahol egyébként ekkor már jelentős számban életek angol honfitársai. La Touquet a két háború között vált a sport és az elegancia európai kultuszhelyévé, enyhe éghajlata és osztrigahalászata miatt egyaránt látogatott tengeri fürdővárosssá. A háború előtti hirdetésekben egyszerűen csak a csatorna kertjeként, "Észak Arcachonjaként" emlegették a csendes, erdős utak mentén fekvő villáiról híres várost.

1940-ben a németek innen internálták, s mint az itt tartózkodó angol, hatvan év alatti férfiak többségét táborról táborra vitték egészen a felső sziléziai Tost-ig. A Saturday Evening Post amerikai olvasói kinyomozták kedvenc szerzőjük hollétét, s mivel az Egyesült Államok ekkor még semleges volt, csak egy petíció született az írókedvenc kiszabadításának ügyében, melyet persze prominens amerikai művészek is aláírtak és végül eljuttattak a washingtoni német nagykövetnek.

A német külügyi vezetés ötlete alapján ekkor az amerikaiak semlegességet úgy kívánták garantálni, hogy a többi internálthoz képest pár hónappal korábban szabadon engedték Wodehouse-t, és még rádiós szereplést is biztosítottak számára. Wodehouse persze mit sem sejtett a háttérben meghúzódó német tervről s naiv módon öt interjút is adott a náci rádióban. A közvetítések meglehetősen wodehouseosra sikeredtek: George Orwell később "az idős szerző eléggé bugyuta, de ártalmatlan megnyilvánulásaként" értékelte a szereplést, ami azonban elégnek bizonyult, hogy Wodehouset árulás vádjával felelősségre vonják.

A náci Propaganda Minisztérium ugyanis a külügyminisztérium számítását keresztülhúzva eljuttatta a rádiós szereplés felvételét Angliába is. Angliában érthető módon valóságos hisztéria fogadta a tartalmilag egyébként teljesen ártalmatlan interjúkat.

Wodehouse-ék ezután 1943-ban visszatérhettek Párizsba, a háború után azonban újabb ezúttal francia internálás következett.

Szinte természetes, hogy a háború után Wodehouse a brit elhárítás látókörébe is bekerült. Kihallgatása után készült egy jelentés, mely szerint - az árulásról és a nemzethez való hűtlenségről szóló vádakkal szemben - teljesen ártatlan. Ezt követően 1946/47-ben még további terhelő adatokat tartalmazó és a későbbi felelősségre vonáshoz felhasználható iratok után kutattak a párizsi német nagykövetségen, de a német kormányzat számára végzett állítólagos szolgálatokért kifizetett számláknak nem találták nyomát.

P.G. Wodehouse 1947-ig maradt Franciaországban, majd végleg elhagyta Európát, s az Egyesült Államokban élt kettős állampolgárként.

Végül aztán 1974 novemberében Wodehouse "lovagias ügye" a legmagasabb helyen talált támogatóra. A most nyilvánosságra került iratok szerint egy külügyi tisztviselő a Downing Street-i referensnek így írt:

"Köszönöm leveledet, melyben beszámolsz a miniszterelnök szándékról, mely szerint a jövő évi lovagok sorában Charlie Chaplin és P.G. Wodehouse neve is megtalálható (...) Leveledet a külügyi államtitkár figyelmébe ajánlottam. A javaslat ellen nincs kifogása, de osztja azt az általános vélekedést, melynek a lovagi tanács tagjai is hangot adtak, miszerint Charlie Chaplin esélyesebb és méltóbb jelölt.

P.G. Wodehouset végül csak halála előtt 6 héttel, 1975-ben ütötték lovaggá, 93 évesen.

Forrás : Guardian