Hadituristákat várnak az Árpád-vonalhoz
2008. szeptember 4. 07:59
Elsősorban magyar érdeklődőkre számítanak a kárpátaljai haditurizmus szervezői, akik központi programként a második világháború idején a magyar honvédség által kiépített Árpád-vonal és a hozzá kapcsolódó erődítésrendszerek megtekintését ajánlják.
A kárpátaljai haditurizmus programjának kidolgozásával az Ungvári Nemzeti Egyetem turisztikai tanszékének és a Kárpátaljai Idegenforgalmi Információs Központnak a munkatársai foglalkoznak. Reményeik szerint sok érdeklődőt vonzanak majd a szomszédos országokból, mindenekelőtt Magyarországról és Oroszországból a Kárpátok hegyei közt kiépített és nagyrészt épségben fennmaradt katonai védelmi vonalak - nyilatkozta Olekszandr Koval, az információs központ vezetője az ungvári Novini Zakarpattya hivatalos megyei lap legfrissebb számának
Felrobbantott bunker maradványai Kőrösmező mellett |
Koval szerint az Árpád-vonal már most is vonzza a magyar turistákat, akik közül sokan keresik fel a Velika Hrabivnica község határában található, 800 méter hosszú egykori lőállást. Mint mondta, az erődítésrendszer létesítményei könnyűszerrel megközelíthetők, neki négy óra alatt sikerült az Árpád-vonal 22 objektumát megtekintenie egy kirándulás során.
A magyar turisták számára érdekes vereckei honfoglalási emlékmű kapcsán Koval a többi között kifejtette: a Vereckei-hágóra, ahol a magyar katonák 1939-ben nem lőttek le ukrán ellenállókat, a magyarok akkor is jártak, amikor ott még nem volt emlékjel, és a jövőben is járnának. Akkor miért ne állhatna ott a magyar emlékmű, és miért ne lehetne ezt a hasznunkra fordítani - kérdezte a szakember, aki szerint a honfoglalási emlékmű kérdését konjunktúralovagok fújták fel.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap