Filmtörténelmet írtak Golzow gyermekei
2008. július 14. 13:14
Negyvenhét éven át követte kamerájával 1961-től Winfried Junge és felesége, Barbara az egykor az NDK-hoz tartozó Frankfurt-am-Oder melletti Golzow általános iskolásainak életét, sorsát.
Korábban
A potsdam-babelsbergi filmművészeti főiskolán frissen végzett rendezőt az NDK illetékesei bízták meg annak idején egy film készítésével azzal a szándékkal, hogy bemutassák a gyerekek életén keresztül, hogyan változtat a szocializmus modellé egy elmaradott térséget.
A rendező azonban mindent elmesélt. Megmutatta a "pedagógiai nyilvántartást", amelybe bejegyezték a gyerekek ideológiai és intellektuális irányultságát, nem cenzúrázta sem a feszültségeket, sem a drámákat. Olyan "valóságfilmet" készített, amelyet a kettéosztott Németország nyugati felén is átvettek.
Ahogy nőttek a gyerekek, úgy növekedtek Junge problémái a hatóságokkal, amelyeknek nem tetszett a valóság kendőzetlen megjelenítése. 1984-ben meg is szüntették a film finanszírozását, a rendezőnek azonban sikerült egy kis anyagi támogatást kicsikarnia Erich Honecker utódától, Egon Krenztől, és folytatta egészen az NDK megszűnéséig, és még azon túl is.
Golzow gyermekei immár túl vannak az ötvenen, sokan tartják egymással a barátságot, de nosztalgiájuk a múlt iránt nincs. Messze vannak a diákcsínyek, a félelem a Stasi vezetője fiának rendreutasításától, a nyugati légitársaságok kirakatai előtti vágyakozás. Csak a végtelen fekete-fehér film marad, amely végigpereg egy generációnak a történelem viharai közepette zajlott élete.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap