Kőkori bulikat rendeztek a barlangfestmények mellett

A kőkori falfestményekkel díszített barlangok akusztikája igen kiváló, és egy új elmélete szerint az első színházak, katedrálisok vagy koncerttermek építésekor is az ősi barlangokban átélt élmények lehettek a tudatalatti inspirációk.

Jegor Reznikoff, a Párizsi Egyetem szakértője a Discovery News-nak adott interjúban mesélte el, hogy bár korábban épületek és belső terek, elsősorban 11-12. századi templomok akusztikai vizsgálatával foglalkozott, amikor 1983-ban első alkalommal látogatott egy prehisztorikus barlangba, az felkeltette a szakmai kíváncsiságát.

Több helyen rezonancia-vizsgálatot folytatott, majd hamar nyilvánvaló lett a kérdés: van-e összefüggés a festmények helye és a rezonancia között. A kutató erre az Ariege-ben található Niaux és Le Portel, illetve a burgundiai Arcy-sur-Cure barlangban kereste a választ. A tesztek után három következtetést sikerült levonni: a legtöbb őskori festményt a leginkább rezonáns helyekre festették, a képek festékanyaga csak felerősítette a hanghatásokat, és a szűk helyeket, amelyek bár jól rezonálnak, de nehéz lett volna kifesteni, piros festékkel jelölték.

Reznikoff elméletét a Párizsban megrendezésre kerülő Acoustics08 nemzetközi konferencián és kiállításon mutatta be, ahol egyben arra is rámutatott, hogy ez az teória egyértelmű magyarázattal szolgál arra, hogy miért találtak a barlangokban és azok közelében őskori hangszereket is. Szerinte az akkori emberek kövekkel, fadarabokkal, dobokkal, csontsípokkal, és hasonló más eszközzel kísérték a paleolit kori dalokat.

Az abók is sokat bulizhattak

"A barlangfestészet a rituálé része volt, amelyet a kőkorszak embere gyakorolt" - emelte ki a kutató, aki szerint a hely akusztikai tulajdonságai határozták meg, hogy milyen állat rajza hová került: a visszhangnak feltehetően az adott vad hangjára kellett emlékeztetnie. Egyébként a visszhang és a kőkorszaki festészet összefüggése nem csupán a barlangokban figyelhető meg. Provence-ban, a Merveilles-tó partján fekszik az hatalmas szikla, amelyet a régészek kőoltárnak neveztek el, és amelyen ezernél több rajz található. "A tóparton a visszhang utánozza a dallamokat, s igazi élvezet lehetett egy ilyen helyen énekelni, vagy valamilyen hangszeren játszani. Könnyű elképzelni, hogy milyenek lehettek az énekszóval és kürtjátékkal kísért ünnepségek" - vélekedett a zenetudós.

David Lubman, az Amerikai Akusztikai Szövetség elnöke, és a világ egyik vezető akusztikai szakértője szerint bár a Reznikoff által felvázolt kép elsőre igencsak bizarr lehet, reméli, hogy a kutató a jövőben tudományos érvekkel is alátámasztja majd ígéretes elméletét. Azt azonban ő is lehetségesnek tartja, hogy a zárt helyen történő zenélés ekkor születhetett meg, és raktározódhatott el az emberiség kollektív emlékezetében.