Napfogyatkozással datálhatják Trója ostromát
2008. június 25. 17:08
A Homérosz Odüsszeiájában említett különleges csillagászati események minden bizonnyal egy teljes, i.e. 1178. április 16-án bekövetkezett napfogyatkozás leírását jelentik.
Korábban
A New York-i Rockefeller Egyetem matematikai és fizikai laboratóriuma által készített, az Amerikai Tudományos Akadémia évkönyvében megjelent tanulmány szerint ha Homérosz eposzában valóban egy teljes napfogyatkozás jelenségét írta le, ez nagy segítséget jelenthet a történészeknek Trója bukása dátumának meghatározásában.
A napfogyatkozás hipotéziséről évszázadokon át vitatkoztak történészek, csillagászok és hellenisták, végül azonban egyetértettek abban, hogy nincs elég bizonyítékuk e feltételezés alátámasztására. Az új tanulmány szerzői azonban úgy vélik: Homérosz művének több szakaszában olyan bizonyos égi jelekre utaló kifejezéseket fedeztek fel, amelyek új történelmi megvilágításba helyezik ezt a korszakot - mondta Marcelo Magnasco, a laboratórium vezetője, az egyik társszerző.
A tudósok az egész eposzból kikeresték azokat a különleges, a nap és a csillagok állására vonatkozó utalásokat, amelyeket egy pontos dátumhoz lehet kötni. Magnasco és munkatársa, az argentin Constantino Baikouzis, a La Plata-i csillagvizsgáló kutatója összesen négy ilyent találtak a szövegben. Ezt követően elhelyezték e dátumokat egy referenciadátumhoz képest: ez utóbbi Odüsszeusz hazatérése Ithakába és felesége, Pénelopé kérőinek megölése. Így jutottak el i.e. 1178. április 16-hoz.
Homérosz azt írja, hogy a kérők lemészárlásakor a Nap "kitörlődött az égről", és többször is megemlíti, hogy eljött az újhold ideje, amely, mint a kutatók felhívják rá a figyelmet, szükséges a teljes napfogyatkozáshoz. Magnasco szerint ez a felfedezés természetesen nem bizonyítja, hogy Odüsszeusz létező személy lett volna, csupán azt, hogy Homérosz tudott valamit bizonyos, jócskán az ő kora előtti csillagászati jelenségekről.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap