Ítélet Nagy Imre ellen

A teljes per egyhetes lejátszásának pénteki napján a hangfelvételen azt mutatták be, hogy Maléter Pállal szemben kihallgatták Molnár Józsefet, aki az angol katonai attasé sofőrje volt a forradalom alatt. Itt azt próbálták bebizonyítani, hogy Maléter nyugati hatalmakkal, így Nagy-Britanniával igyekezett felvenni a kapcsolatot, ami a bíróság álláspontja szerint a szocialista államrend megdöntését célozta.

Maléter Pál mindvégig tagadta a vádat, csak azt ismerte el, hogy valóban találkozott a diplomatával, aki érdeklődött az aktuális események felől. Elmondása szerint a fennálló rendszerrel szembeni összeesküvésről egyáltalán nem esett szó, mindössze arról, hogy az attasé személyesen jött jókívánságát kifejezni a forradalomhoz.

Maléter Pál

Kopácsi Sándor ellen Vég Tivadar, a VIII. kerületi rendőrkapitány tanúskodott, megemlítve azt is, hogy idegösszeomlást kapott a szabadságharc alatt az események miatt. Elmondta, hogy Kopácsi a forradalom röpcéduláinak összeszedését megtiltotta neki telefonon, mondván, hogy "az nem rendőrségi, hanem pártkérdés". Azt is elmondta, hogy Kopácsi október 23-án délelőtt 10 órakor a VIII. kerületi rendőrök egy részét lefegyvereztette, a maradéknak pedig megtiltotta, hogy a forradalmárok közé lőjön, mert a velük folytatott tárgyalások híve volt.

Vég Tivadar arról is beszélt, hogy 1956 októberében tárgyalt a forradalmárokkal, amelynek nem lett eredménye, mert azok fegyvert követeltek a rendőrségtől, ám ő ezt megtagadta. Ugyanakkor Kopácsi Sándort vádolta azzal, hogy október 30-án a Köztársaság téren a felkelők elfoglalták a pártbizottság székházát, mert ha Kopácsi nem adott volna fegyvert a felkelők kezébe, nem következhettek volna be az ottani vérengzések. Kopácsi Sándor a pénteki tárgyalás során jóformán semmiféle ellenállást nem tanúsított, elismerte az ellene hozott vádakat.

Kopácsi Sándor

Nagy Imre titkárnőinek kihallgatásának felvétele is elhangzott el a per teljes hanganyagának pénteki lejátszásán. A volt kormányfő kétségbe vonta titkárnője, Molnár Ferencné vallomását, mert állítása szerint a felkelőket nem akarták semmilyen formában bevonni a kabinetbe. Cáfolta továbbá, hogy Dudás József katonai parancsnokkal közös kommünikét adtak volna ki, azt - vallomása szerint - csakis nélküle publikálhatták. Dudás ugyanis Függetlenség című napilapjában huszonöt pontos kiáltványt tett közzé Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt címmel, amivel természetszerűen a Nagy Imre-kormány nem tudott azonosulni. Nagy Imre ezzel kapcsolatban megjegyezte: "Az én tudtommal és aláírásommal vagy jóváhagyásommal, mint ahogyan Molnárné mondja, kommüniké nem jelenhetett meg. A kommüniké mégis megjelent, mégpedig a Dudásék lapjában."

Nagy Imre másik titkárnője, Balogh Józsefné arról beszélt a tárgyaláson, hogy Nagy Imrével kétszer is összekülönbözött. (Nagy Imrét elvtársnak nevezte, ám Vida kijavította Nagy Imrére.) A titkárnő, folyamatosan mentegetve magát, azt mondta, hogy ő tájékoztatta Nagy Imrét a budapesti pártbizottság október 30-ai ostromáról és az ÁVH-sok meglincseléséről, mire a miniszterelnök helyreutasította, hogy "ne csináljon pánikot".

Balogh Józsefné

Állítása szerint - amit Nagy Imre cáfolt - még a budapesti pártbizottság agitációs és propaganda osztálya is küldött jelentést a felkelők okozta október 30-ai károkról, ám azt Nagy Imre nem vette komolyan. A többi erről szóló híradást pedig elrakatta titkárnőjével a fiókba - ezt Nagy Imre szintén nem erősítette meg. A néhai miniszterelnök ezzel szemben pénteki vallomásában azt hangsúlyozta, hogy ő is felhívta párttársai figyelmét az ellenforradalmi veszélyre, tehát nem akarta, hogy túlzottan radikálissá váljanak az események.

Szólt a titkárnő arról is, hogy a Kossuth-címert bemutatták az egyik kabinetülésen Nagy Imrének, aki viszont azt állította, hogy a címert az utca emberei készítették, arról nekik tudomásuk nem volt. Ahogy fogalmazott: a forradalom megelőzte őket. Ezzel a vádnak megkérdőjeleződött az a szándéka, hogy kimondja: a Kossuth-címer bevezetését a Nagy Imre-kabinet kezdeményezte már a forradalom eleje óta. A pénteki tárgyalás lejátszása folyamán bemutattak egy, a Kádár-rendszerben propagandacélzattal készített filmet a forradalomról és szabadságharcról; az 1956-os Intézet közlése szerint ez azonban nem azonos azzal a filmmel, amelyet Nagy Imrének és társainak ötven éve, e napon levetítettek a tárgyalóteremben, az ugyanis még nem került elő.

A vádlottak hivatalból kirendelt ügyvédei vehemens beszédeket mondtak védenceik érdekében 1958-ban, pontról pontra igyekeztek cáfolni az ügyész vádjait - derült ki a Nagy Imre-per teljes hanganyaga lejátszásának szombati napján Budapesten, a Centrális Galériában. Nagy Imre ügyvédje, Bárd Imre rámutatott: a túlzott iparosítás, ami az emberek életszínvonalának csökkenését vonta maga után, nagy csalódást okozott a Rákosi-rendszer társadalmának, ez vezetett leginkább a forradalom kitöréséhez, és nem a Nagy Imre körül kialakult belső pártellenzék. Hangsúlyozta, hogy az október 23-i tüntetéshez Nagy Imrének semmi köze nem volt, amikor pedig másnapra virradóra megválasztották miniszterelnöknek, az a pártvezetés felhatalmazásából, leginkább Gerő Ernő, a párt addigi első titkárának javaslatára történt. Megemlítette azt is, hogy a Corvin-közi felkelők csoportjának felszámolását azért akadályozta meg Nagy Imre, mert az ott lakó ártatlan polgárok százait akarta megkímélni a lemészárlástól. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy különben sem állt a kormány rendelkezésére fegyveres erő, amivel ezt az akciót végrehajthatta volna. Ugyanezzel indokolta azt, hogy Nagy Imre nem védte meg a budapesti pártbizottság Köztársaság téri épületét az október 30-i ostromtól. Ez utóbbi kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy "mindenki bűnös, aki október 30-án nem ment a Köztársaság térre, hogy megvédje a pártházat", amivel szintén Nagy Imre felelősségét igyekezett kisebbíteni. Hozzátette, hogy a néhai kormányfő szerepe "minimális volt a hadsereg és a rendőrség összeomlásában". Bárd Imre arról is beszélt, hogy Nagy Imre kormányzása alatt többpártrendszer alakult ki, de mentségére hozta fel, hogy létrejött az új munkáspárt, az MSZMP is. A november 4. utáni időszakban szintén enyhítő körülményként beszélt arról, hogy Nagy Imre a napi egy-két órás alvástól már "nem volt normális állapotban". A jugoszláv nagykövetségen töltött időszakról kijelentette: a vád legsúlyosabb tanúja, Szántó Zoltán valótlant állított, amikor Nagy Imre és a Szabad Európa Rádió közötti élénk, összeesküvésre utaló kapcsolatról vallott. A perben Donáth Ferenc védője, Kádár Pál kiemelte, hogy védence nem értett egyet a semlegesség és a Varsói Szerződésből való kilépéssel, valamint a november 4-én a rádióban elhangzott Nagy Imre-beszéd megszövegezésében sem volt jelentős szerepe. Azt is hangsúlyozta, hogy Donáthnak nem volt kezdeményező szerepe a Nagy Imre-kör kialakulásában, annak vezetésében sem vett részt, sőt a Nagy Imre-kormányban neki felajánlott belügyi tárcát sem fogadta el. Gimes Miklóst védő beszédében Révai Tibor ügyvéd arról szólt: enyhítő körülményként kell értékelni, hogy védence "görcsösen ragaszkodott Nagy Imre személyéhez". Maléter Pált védve Révai Tibor rámutatott: a Kilián-laktanyában lévő felkelőkkel szemben tisztogatást végzett és csak a kormány tűzszüneti parancsa után hagyott fel ezzel. Cáfolta ezzel együtt a vád több tanújának állítását, amelyben arról volt szó, hogy Maléter Pálnak felelőssége volt a Köztársaság téri vérengzésben, valamint azt is, hogy Maléter a szovjetek azonnali kivonulását követelte volna.

Ma este aztán ítéletet hirdetnek: mivel az eljárás nem tette lehetővé, hogy az elítéltek fellebbezzenek, így az azonnal jogerőre emelkedett. A halálra ítélteket, Nagy Imre korábbi miniszterelnököt, Maléter Pál volt honvédelmi minisztert és Gimes Miklóst, Nagy Imre sajtófőnökét a Kozma utcai börtönbe szállították, hogy ott várják be a kegyelmi tanács határozatát. Ennek eredménye az esti órákban vált világossá, amikor a kegyelmi kérvényeket egyhangúlag elutasították. A határozatot 23 óra tájban hirdették ki, egyúttal közölték velük, hogy kivégzésükre másnap hajnalban kerül sor.

1958. június 16-án hajnali öt órakor a Kozma utcai börtönben a vesztőhelyre vezették őket és felolvasták halálos ítéletüket. A jegyzőkönyv szerint 5 óra 9 perckor elsőként Nagy Imrén hajtották végre a halálos ítéletet, majd Maléter Pál és Gimes Miklós következett. Az orvosok jelentés szerint Nagy Imre szíve 5 óra 16 perckor szűnt meg dobogni, Maléter Pálnál 5 óra 24 perckor, Gimes Miklósnál 5 óra 28 perckor állapították meg a halál beálltát.

Az összedrótozott, kátránypapírba tekert holttesteket arccal lefelé tették koporsóba, majd jeltelenül földelték el a börtön sétálóudvarán. A koporsókat 1961. február 24-én szállították át a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájába, ahol hamis nevek alatt - Nagy Imrét például Borbíró Piroska néven - ismét jeltelen sírba tették. A sírokat 1989 tavaszán azonosította az exhumálást végző bizottság.

A Kossuth Rádió 1958. június 16-án, pontban éjfélkor ismertette a Nagy Imre és társai ellen lefolytatott perről szóló hivatalos közleményt, amely tudatta, hogy az ítéleteket már végre is hajtották. A közlemény eredeti hangfelvétele már nem található meg a Magyar Rádió hangarchívumában, de a szervezők által rekonstruált hangfelvétel ma, a per hanganyagának lejátszása után hallható lesz a Centrális Galériában.

(Múlt-kor/MTI)