Nincs semmi Európa legrégibb mesterséges dombjában
2008. május 26. 13:00
A dél-angliai Avebury település mellett található Silbury Hill, egy 4400 évvel ezelőtt emberkéz által emelt krétadomb, már régóta izgatja a kutatók fantáziáját. Most egy brit régész, Jim Leary állítja, hogy megfejtette az ősrégi építmény titkát.
Korábban
A domb belsejében - nincs semmi. A megdöbbentő eredményre Leary három éven át tartó helyreállítási és ásatási munka után jutott, amellyel az állami műemlékvédelmi szerv, az English Heritage bízta meg.
A régész szerint az építőknek egyáltalán nem az volt a fontos, hogy építsenek egy dombot, hanem annak létesítése önmagában egyfajta ceremónia volt. Éppen ezért szerintük semmilyen ismeretlen alagút, titokzatos kamrarendszer vagy más felfedezetlen rejtély nincs a domb belsejében.
Mindenesetre jó időbe beletelt, míg a becslések szerint harmincöt millió kosárnyi földet összehordták, hogy aztán Európa egyik legmagasabb mesterséges dombjának tetejéről, negyvenöt méteres magasságból szemlélhessék a környező réteket.
A brit kőkorszaki szakik legismertebb terméke, a Silbury Hill az egyik legnagyobb, emberkéz alkotta neolitikus halom Európában. Az i.e. 2800 és 2000 között épült, 40 méter magas, 400 méter átmérőjű halom a helyi legenda szerint egy rég elfeledett király sírját rejti, akit lovaival és számos aranytárggyal együtt temettek ide.
A domb a környező hegyekből bányászott mészkőből épült, a régészek számításai szerint 18 millió munkaóra alatt, majd ezután 248 ezer köbméter földet hordtak a sziklákra, hogy természetesnek ható domb váljon belőle. A restaurálás részletei
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap