Zöldellő szavanna volt a Szahara helyén

A Csád északkeleti részén található Yoa-tó évezredek óta itt hullámzik a forró sivatagtól körülvéve. Eső ugyan szinte alig esik errefelé, te a tó vízkészlete egy föld alatti víztározóból folyamatosan megújul. A tó fenekéről származó üledékrétegek vizsgálatával egy nemzetközi kutatócsoport megpróbálja rekonstruálni azt az éghajlati folyamatot, amely a szavanna elsivatagosodásához vezetett.

A Science tudományos folyóiratban megjelent cikkben Stefan Kröpelin, a kutatás vezetője, a Kölni Egyetem Ősrégészeti Intézetének geológusa arról ír, hogy az éghajlati változás fokozatosan ment végbe. A víz mélyén lerakódott pollenrétegek változásai jól mutatják, miként alakult a tó körüli terület erdős vidékből bozótossá, majd füves pusztává, végül pedig sivataggá, ahol még nyomai sem maradtak a zöld növényzetnek.

A kutatási eredmények nem támasztják alá azokat a korábbi elképzeléseket, hogy a változás hirtelen, néhány évszázadon belül következett be kb. 5500 évvel ezelőtt, amikor véget ért az "afrikai esős korszak". Ez az elmélet az Észak-Afrika nyugati partjainál vett óceáni üledékmintákon alapul, amelyek a homok hirtelen felhalmozódását mutatták. Dr. Kröpelin nem vitatja az óceáni minták adatait, de a belőlük levont következtetéseket túlzónak tartja.

A változásról csak igen kevés szárazföldi adat áll rendelkezésre, mivel a homok állandóan változtatja a helyét, és így nem ad tiszta geológiai képet a történtekről. A Yoa-tónál azonban a 14800 évvel ezelőtt kezdődött esős időszak alatt megtelt föld alatti víztározókból még ma is folyamatosan árad a víz. A talajvíz bően elegendő arra, hogy az évente kb. hat méternyi elpárolgott vizet pótolja. Ezen a vidéken csak pár milliméter eső esik. Dr. Kröpelin reméli, hogy jövőre vissza tud térni ide, hogy tovább kutassa az éghajlatváltozás nyomait.

Dr. de Menocal, az óceáni üledék kutatója nagyra értékeli Kröpelin munkáját, de szerinte a pollenek a tó közvetlen közeléből valók, és nem az egész Szaharát jellemzik. Jonathan A. Holmes, az University College London Környezetváltozási Kutatóközpontjának igazgatója úgy véli, hogy mindkét kutatás igen fontos, és a jövő kihívása a Szahara éghajlattörténetének összetettebb megrajzolása lesz. "Nem gondolom, hogy bármelyik megközelítés rossz lenne. Inkább némiképp különböző dolgokat képviselnek."

Bármilyen gyorsan is történt, a szárazság elűzte az embereket Észak-Afrika középső részéről, és az éghajlat okozta vándorlás vezethetett a fáraók és az egyiptomi civilizáció felemelkedéséhez.