Felújították a jászberényi szovjet katonai temetőt
2008. május 15. 08:00
Felújított szovjet katonai temetőkertet avattak Jászberényben a Fehértói temetőben; az eseményen több külföldi diplomata és vendég mellett részt vett Kijev főpolgármester-helyettese is.
Korábban
Ezt követően Vitalij Zsuravszkij kijevi főpolgármester-helyettes mondott rövid beszédet, akinek 62 év után sikerült nagybátyját megtalálnia a jászberényi temetőben. Mint elmondta, hozzátartozóinak ígéretet téve több mint fél évszázada kerestette az egykori Szovjetunió, majd Ukrajna és Oroszország kereső szolgálataival rokonát, akiről csak azt tudta, hogy Magyarország területén hunyt el.
Vitalij Zsuravszkij emlékei között tallózva beszélt arról is, hogy utolsó levelét nagybátyjától Magyarországról kapták, és abban arról írt, hogy beleszeretett egy ott élő lányba, Annába. A jászberényi Fehértói temetőben 236 szovjet katona nyugszik, közülük 147-nek őrzi a nevét a fejfa.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.