Könyveket daráltak az UNESCO-nál
2008. április 25. 12:30
2004-2005-ben 100 ezer kötetet semmisítettek meg, amikor szűkké vált archívumuk egy részét Párizsból áttelepítették Brüsszelbe. A felelősöket egyelőre még keresik.
Korábban
A megsemmisített könyvek között volt például egy nagy tanulmány Cuzcóról, az inkák fővárosáról, egy kötet a kétezer burmai Buddha-szoborról, afrikai, ázsiai versgyűjtemények, Latin-Amerika történetének hat kötete, amelyen 25 évig dolgozott 240 történész. A befejező három kötetén még folyamatban volt a munka. Ötezer példányát zúzták be, ami a publikáltak egynegyedét jelenti. A könyvek kötetenként 30 euróba kerültek - írta a Corriere della Sera című olasz lap.
A revizorok szerint a könyvek történelmi és irodalmi értéke nem avult el, más megoldást kellett volna keresni, például oda lehetett volna adni ingyen a könyvtáraknak. Sok, főleg afrikai és latin-amerikai nagykövet fejezte ki rosszallását, kérték, hogy vonják felelősségre az intézkedést elrendelőket, és állítják, hogy ezek a könyvek úgy kellettek volna országaiknak, mint egy falat kenyér.
A tudományos világ sok tagja is rossz döntésnek tartja a könyvek megsemmisítését. Luciano Canfora, az ókor egyik legnagyobb kutatója Pliniust idézte, aki szerint nincs olyan rossz könyv, amely teljesen haszontalan lenne. `A francia forradalom idején ezrével semmisítették meg az egyházi műveket. Ez tévedés volt, de mögötte legalább megtalálható valami racionális gondolat` - mondta. Más szerint az igazi hiba a könyvek kinyomtatása volt, az UNESCO-nak helyette 100 ezer internetkapcsolatot kellett volna létesítenie a fejlődő országokban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap