Kárpótolják a Kárpátaljáról elüldözött cseheket
2008. március 16. 12:00
Csehország kárpótolni kívánja a Kárpátaljáról elüldözött csehszlovák állampolgárokat: legmagasabb összegét személyenként kétmillió mai cseh koronában határozták meg.
Korábban
Jan Hamácek |
Csehszlovákia és a Szovjetunió 1946-ban kötött szerződést Kárpátalja átadásáról a Szovjetuniónak. A dokumentum egyik fejezete leszögezi, hogy minden csehszlovák állampolgárnak, akinek 1939 után el kellett hagynia Kárpátalját, kárpótlás jár. Hamácek szerint a szerződés alapján a Szovjetunió valóban kifizette akkoriban a kárpótlásokat Csehszlovákiának, de a pénz a konkrétan érintett állampolgárokhoz végül is nem jutott el.
A mostani javaslat szerint mindazok a volt csehszlovák állampolgárok, akiket eddig más úton nem kárpótoltak, vagyoni kártérítést kérhetnek a Kárpátalján hátrahagyott javaikért, alapvetően ingatlanokért, földekért és erdőkért, amelyek létezését bizonyítani tudják. A kérvényben pontosan fel kell tüntetni a visszakövetelt ingatlanokat, s azok értékét 1938. májusi dátummal.
Akkor ugyanis egy más nemzetközi szerződés előkészítésével összefüggésben a csehszlovák hatóságok részletes leltárt készítettek a kárpátaljai vagyoni állapotokról. Hamácek szerint ez a leltár a cseh levéltárakban megtalálható. Az ingatlanok akkori árát átszámítják a mai árakra. A kárpótlásra jogosultak száma nem ismert, de a képviselői javaslat azzal számol, hogy a költségvetésből nagyjából egymilliárd koronát (10,3 milliárd forint) különítenek el erre a célra.
A Kárpátaljáról a II. világháborúval összefüggésben elüldözöttek néhány éve Podkarpatská Rus néven Csehországban szervezetet alapítottak, amely szintén feltérképezte a helyzetet és a kárpótlási igényeket. Josef Havel, a szervezet vezetője szerint a háború után az akkori pénzügyminisztérium felhívására jegyzék készült a kárpótlásra jogosultakról, amely mintegy 6300 nevet tartalmazott. Az 1948-as rendszerváltás után az ügy egy időre elaludt, majd 1959-ben az akkori csehszlovák kormány rendeletet adott ki, amelyben szűkítette a kárpótlásra jogosultak körét. Havel szerint jelenleg mintegy 220 személy követeli vissza egykori vagyonát. Úgy véli, hogy a kárpótlásra jogosultak száma legfeljebb 400-500-ra emelkedhet.
A cseh hatóságok korábban elutasították a probléma rendezését. A cseh pénzügyminisztérium egy 2005-ben készített anyaga szerint a Kárpátalján elvesztett vagyon összértéke mintegy 10 milliárd korona (103 milliárd forint) mai áron. "Az érintetteket az állam már kárpótolta az 1959-es rendelet alapján. Ez ma is érvényes, s újabb kárpótlásra nincs lehetőség" - tolmácsolta akkor a tárca véleményét Marek Zeman szóvivő.
A Podkarpatská Rus 2001 decemberében Forrai Kristóf akkori prágai magyar nagykövetnek is levelet küldött, amelyben azt tudakolta, hogy Magyarország kész-e kárpótlást nyújtani az elüldözötteknek azokért a károkért, amelyeket okozott nekik a harmincas évek végén. Kárpátalja évszázadokon át a magyar állam része volt, de 1918-ban Csehszlovákiához csatolták. Nemzetközi döntések következtében Magyarország 1938-ban elfoglalta Kárpátalja déli részét, míg egy évvel később egész Kárpátalja magyar fennhatóság alá került. A terület 1945-ben visszakerült Csehszlovákiához, majd az átadta a Szovjetuniónak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.