A magyar hatóságok már 1941-ben zsidótlanították Kárpátalját
2006. október 18. 15:00
Több mint húszezer magyar zsidót deportáltak 65 évvel ezelőtt ukrán hadműveleti területekre, Stanislauba és Kamenyec-Podolszkba.
Korábban
A kitelepítés-deportálás. Ismerje meg Kárpátalja telepeseinek történetét! |
Az emlékezésen részt vett Czóbel László túlélő is, aki akkor 22 évesen, csodával határos módon 58 éves édesanyjával együtt menekült meg Ukrajnából, és jutott vissza Magyarországra. Iványi Gábor metodista lelkész, a főiskola rektora az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a város közparkjában 85 ezer zsidó nyugszik.
A belügyminisztérium a brutális intézkedést akkor az érintettek "külhonosságával" magyarázta, holott a deportáltak legalább kétharmadának felmenői generációk óta Magyarországon éltek. Iványi Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy az áldozatoknak még ma sincs emlékhelye, s elmondta: ezért Majsai Tamással három évvel ezelőtti útjuk során két facsemetét hoztak el a Dnyeszter-parti városból, amely egy emléktáblával együtt a főiskola udvarán áll mementóként.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok 19:05
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái 18:05
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap