Helyreállítják a középkori egyetem épületét Pécsett
2008. március 5. 17:00
Jó esély van rá, hogy hamarosan folytatódik és 2010-re befejeződik az 1367-ben alapított középkori pécsi egyetem épületének helyreállítása - közölte a KÖH elnöke.
Korábban
Az 1367-ben alapított és Zrínyi Miklós téli hadjárata idején, 1664-ben lerombolt középkori egyetem feltárása és helyreállítása 1985 és 2000 között folyt Pécsett. A G. Sándor Mária és Gerő Győző vezette ásatások során sikerült meghatározni a 35 méter hosszú és 10 méter széles épület alaprajzát, miután ráleltek a nagyteremre, az aula magnára, az attól keletre és nyugatra fekvő egy-egy helyiségre, továbbá az északi oldali folyosóra.
A kutatók románkori falmaradványokat, oszloptöredékeket, szobortöredékeket, gótikus és reneszánsz emlékeket, faragványokat találtak. Az Aranyos Mária kápolnában pedig felfedezték az egyetem fenntartója, Vilmos pécsi püspök síremlékét. A régészeti munkákat követően hozzáláttak az épület helyreállításához. A falak állnak, a tető is elkészült, a kivitelezés az ezredfordulón azonban forráshiány miatt abbamaradt.
Mezős Tamás szerint a beruházás befejezése nemcsak azért fontos, mert a félkész épület fenntartása évi 10 millió forintba kerül, és mert Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz, hanem mert ez a hazai felsőoktatás bölcsője, melyet meg kell őrizni, be kell mutatni az utókornak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap