Emlékművet kaptak a navahó kódbeszélők
2008. március 2. 11:00
Emlékművet állítottak a második világháborúban szolgált navahó indián kódbeszélők tiszteletére Phoenixben, Arizona állam fővárosában a nemzeti hősök szoborparkjában.
Korábban
A csaknem három méter magas bronzszobor egy navahó katonát ábrázol bevetés közben, amint üzenetet küld a rádióján. Az amerikai nemzet és Arizona történetének kiemelkedő személyiségei előtt tisztelgő emlékművek között állították fel a Wesley Bolin Memorial Plazán.
"Sokáig másodosztályú polgárként kezeltek minket, most pedig hősként ünnepelnek. A legtöbben soha nem hitték volna, hogy Arizona állam ilyen megtiszteltetésben részesíti a népemet" - mondta Keith Little, a kódbeszélők egyesületének elnöke a szoboravató ünnepségen.
A törzs az Arizona, Utah és Új-Mexikó határvidékén elterülő rezervátumban él. A Pearl Harbor ellen 1941 decemberében intézett japán légitámadás után több ezren jelentkeztek önként a seregbe. A tengerészgyalogságon nagyjából 420 navahót képeztek ki rejtjelező specialistának. A csendes-óceáni fronton vívott összes csatában részt vettek. Az anyanyelvüket használták és a japánok soha nem tudták megfejteni az üzeneteiket.
A kódbeszélők (code talkers) akkor vonultak be végérvényesen a világháborús legendák közé, amikor az egyik legvéresebb ütközet, Ivo Dzsima ostromának első két napja alatt percnyi szünetet sem tartva több mint 800 üzenetet továbbítottak mindössze hatan. Hibátlanul végzett munkájuk kulcsfontosságúnak bizonyult abban, hogy az amerikaiak végül be tudták venni a szigetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap