A kereszténység védelmezőjére emlékeznek a királyi városok
2008. január 27. 12:30
Ötszázötven évvel ezelőtt a magyar köznemesség királlyá választották az akkor 15 éves Hunyadi Mátyást, aki a reneszánsz korszak "hallatlanul tehetséges" embere.
Korábban
Debreczenyi János, Veszprém polgármestere emlékeztetett arra, hogy a "királyi városok" a reneszánsz időkben az európai keresztény kultúra védelmezői voltak. Tájékoztatott arról, hogy Veszprémben, a "királynék városában" hagyományosan május 9-12. között tartják a Gizella-napokat, emlékezve államalapító szent királyunk feleségére, akinek Veszprém volt a kedvelt lakhelye. Május 10-én Veszprémben jelmezes felvonulást és hadijátékot tartanak a királyi városok (Esztergom, Székesfehérvár, Tata, Veszprém és Visegrád), pünkösdkor pedig reneszánsz népünnepélyt rendeznek.
Aradi Varga István, a tatai Városkapu Zrt. vezérigazgatója elmondta: június első hetében Mátyás országa címmel kiállítást rendeznek a Kuny Domokos Múzeumban, de tartanak reneszánsz irodalmi esteket és zenei programokat is. Pál Károly, a várpalotai polgármesteri kabinetiroda vezetője arról szólt, hogy városukban (Várpalota Mátyás király kedvelt vadászó és tartózkodási helye volt) Mátyás, az igazságos elnevezéssel augusztusban többnapos programsorozatot tartanak, s a nagy királyt Helyei László színművész személyesíti majd meg.
Terveik között szerepel a vadászati kultúra napjának megrendezése is, összekötve gasztronómiai és borászati programokkal, elsősorban azonban Mátyás király várpalotai vadászatait igyekeznek felidézni - tette hozzá a város képviselője.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.