Cáfolták a Wallenberg-mítoszt

Az átadott anyag  az FSZB központi irattárában őrzött, s már ismert dokumentumok, fotók fénymásolataiból áll, s azt tartalmazza, ami az 1957-es úgynevezett Gromiko-memorandumból ismert: Wallenberg 1947. július 17-én a biztonsági szervek belső börtönében, szívinfarktusban halt meg. Az FSZB azzal a céllal adta át  Berl Lazarnak a világ számos múzeumában látható kópiákat, hogy a két-három év múlva megnyíló Tolerancia Múzeumban megkülönböztetett helyen mutassák be őket. Mind Patrusev,  mind a főrabbi hangot adott reményének, hogy a múzeum valóban toleranciára tanítja majd az oda látogatókat. Berl Lazar hangsúlyozta továbbá: ha léteznek dokumentumok, amelyek fényt deríthetnek Wallenberg sorsára,  fel fogják kutatni.

Vaszilij Hrisztoforov, az FSZB archívumának egyik vezetője elmondta: az FSZB nem rendelkezik olyan adatokkal, amelyek alátámasztanák, hogy Wallenberget megmérgezték volna. Hozzátette: a főrabbinak átadott kópiák között van a Raoul Wallenberg haláláról szóló orvosi jelentés is, amely szerint szívinfarktus vitte el a fiatal férfit. Kijelentette: nincs nyoma annak, hogy hol temették el Wallenberg földi maradványait, csak annyit tudni, hogy halála után elhamvasztották.

"Az FSZB-nél őrzött dokumentumok szerint a svéd hatóságok 1944-ben azzal a kéréssel fordultak a szovjet NKVD-hez, hogy vegye védelmébe az akkor Budapesten tartózkodó Wallenberget. Néhány nappal később kelt az a budapesti értesítés, amely szerint a férfit őrizetbe vették és elindították Moszkvába. Wallenberg a rendelkezésre álló dokumentumok szerint önként érkezett a szovjet hadsereg által tartott területre, ahol őrizetbe vették, és Nyikolaj Bulganyinnak, a szovjet honvédelmi tanács helyettes vezetőjének utasítására Moszkvába szállították. Ott az NKGB lubjankai belső, illetve a lefortovói börtönében tartották, ahol 1947-ben halt meg. Nincs viszont olyan dokumentum az archívumban, amely magyarázattal szolgálna arra, hogy Bulganyin miért rendelte el Wallenberg őrizetbe vételét és Moszkvába szállítását" - mondta az FSZB levéltárosa.

Az 1912-ben született Raoul Wallenberg, egy igen gazdag és befolyásos svéd bankárcsalád sarja diplomataként érkezett Magyarországra 1944 nyarán, s a svéd követségen titkári rangban dolgozva, diplomata státuszát kihasználva sok ezer magyar zsidó életét mentette meg úgy, hogy svéd útleveleket adott nekik, illetve úgynevezett védett házakba telepítette őket.

Az 1944. karácsonya utáni időszakban Wallenberg fenyegetve érezte magát és állandóan lakhelyet változtatott. A Lévai által közölt tanúvallomások szerint már december 26-án szeretett volna elmenni (menekülni?) az oroszokhoz, majd január 10-én újra megkezdte a készülődést, hogy a már a város keleti részébe mélyen behatolt orosz csapatokhoz menjen. Tovább a Wallenberg-mítoszhoz

Wallenberg sorsának tisztázására 1991-ben született megállapodás Svédország és Oroszország között: ennek értelmében szakértői bizottságot hoztak létre, amely 2001 elején foglalta össze kutatásai eredményét, amely egybecseng a Gromiko-memorandumban foglaltakkal. A Szovjetunió csak 1957-ben ismerte el a svéd diplomata letartóztatását, s akkor adták ki az úgynevezett Gromiko-memorandumot. Raoul Wallenberget Oroszország legfőbb ügyészsége 2000. decemberében rehabilitálta.