Befejezik a váci zsinagóga felújítását
2008. január 16. 08:00
Befejező szakaszához érkezett a váci zsinagóga felújításának munkája, a 135 éves műemléképület átadása ez év közepén várható - jelentette be a Váci Zsidó Hitközség elnöke.
Korábban
Végül a Váci Zsidó Hitközség visszavásárolta az épületet a helyi önkormányzattól és a '90-es években hozzálátott a helyreállításhoz szükséges pénz előteremtéséhez. A felújítási munkálatok öt éve kezdődtek, s a teljes rekonstrukció hozzávetőleg 200 millió forintba kerül. Ebben a Mazsihisz, s a városi önkormányzat is segített, s pályázati pénzeket is sikerült elnyerni - emlékeztetett az elnök.
Jelenleg vasbetonszerelők, szerkezetlakatosok, asztalosok, festők dolgoznak a helyreállításon. A terv szerint a zsinagógát az átadás után elsősorban hitéleti célból működtetik majd, de emellett a helyi művészetek, az oktatás és a kultúra szolgálatába állítják. A holokauszt után felújított zsinagógák közül a váci lesz az első az országban, amit a helyi hitközség saját beruházásában épít újjá - hívta fel rá a figyelmet Turai János.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.