Angliában élhet Hitler szerelemgyereke
2007. december 17. 11:00
Egyes kutatók lehetségesnek tartják, hogy a diktátornak gyereke született a keményvonalas náciként ismert angol főrendtől, Unity Mitfordtól.
Korábban
Unity Mitford a Führer legbelső köreinek egyik legismertebb angol tagja volt, és a brit titkosszolgálat is a `náciknál is nácibb` jelzővel illette. Lehetséges azonban - állítja a The Times című angol lap -, hogy a Winston Churchill távoli rokonának számító hölgy valójában a kelleténél is közelebb kerülhetett Hitlerhez.
Unity Mitford érdekes családból származott: a hat lánytestvér politikailag elég eltérő nézetekkel bírt: egyikük a híres angol fasiszta, Sir Oswald Mosley felesége lett, de egy másik testvére elkötelezett kommunistává vált. A nő először az 1930-as évek elején ment Németországba, amikor a nácik hatalomra kerültek, és a fiatal arisztokratát annyira lenyűgözte a nürnbergi pártnapok parádéja, hogy elszántan szeretett volna találkozni a Führerrel. Ezt sikeresen el is érte, és barátai szerint `azzal tűnt ki, hogy tökéletes árjának állította be magát`.
A Channel 4-on hamarosan bemutatásra kerülő Hitler brit nője című dokumentumfilm azonban meglepő dolgokat állít: a műsor szerkesztői szerint a nő a korábban hittnél intimebb viszonyban volt a Führerrel, és valójában ezért akarta megölni magát. Ez azonban nem sikerült, így hazatérve életet adott a diktátor gyerekének, akit azonnal örökbe is adtak, így lehetséges, hogy Hitler leszármazottja még ma is él valahol.
Az esetre a New Statesman újságírója, Martin Bright derített fényt. Nemrég egy titokzatos hívást kapott egy Val Hann nevű nőtől, akinek nagynénje, Betty Norton egy szülőotthont vezetett Oxfordshire-ben a háború alatt, és Unity Mitford is megfordult náluk. Elmondása szerint egy olyan kis faluban nagyon sokat számított a diszkréció, így senki nem tudott arról, hogy Unity gyereket szült. Amikor az újságíró arról kérdezte, ki volt a gyerek apja, Hitler került a képbe. A szkeptikus, ám a sztoriban Pulitzert sejtő Bright felkereste hát Wiggintont, ahol az egykori szülőotthont kutatva csak azt derítette ki, hogy Unityt talán nem szülni, hanem gyógyulni vitték az otthonba.
A Nemzeti Levéltár aktái azonban árnyalják a képet: 1941 októberében a rendőrség arról írt, hogy Unityt hirtelen hozzáadták a légierő egyik tesztpilótájához. A férfit ezután meglepő módon hirtelen Észak-Skóciába helyezték, ahol 1945-ben titokzatos körülmények között meghalt. Bright ezen a ponton adta fel a nyomozást, így a film vége is csupán annyit állít: a titokzatos informátoron túl nincs bizonyíték arra, hogy Mitfordnak valaha is szexuális kapcsolata lett volna Hitlerrel.
Mitford ma is élő testvére felháborítónak tartja a filmet, és szerinte mindez csupán spekuláció. Richard Evans, a Cambridge-i Egyetem professzora szerint a nő pusztán politikai kapcsolatot ápolt Hitlerrel, és attól tart, hogy a hasonló pletykák elvonják a figyelmet arról, hogy Unity egy keményvonalas rasszista és antiszemita náci nő volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.