Villámtárlaton az ókori futártérkép
2007. november 28. 12:00
Bécsben egyetlen napra kiállították a késő ókori római futárszolgálat birodalmi térképének 800 éves másolatát.
Korábban
A 7 méter hosszú pergamentekercsnek árt a fény, ezért nem is szokták kiállítani, most egyetlen napra mégis előhozták az Osztrák Nemzeti Könyvtár raktárából, ahol már 1738 óta féltve őrzik. A hétfői villámtárlatot abból az alkalomból tartották, hogy a térképészeti műremek felkerült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Világemlékezet Listájára.
A világtérkép középpontja a korabeli világszemléletnek megfelelően Róma: a fővárost trónon ülő koronás figura jelzi, apró hurkokkal tarkított vörös vonalak pedig az onnan kifutó főbb utakat. Ezek közül több ma is létezik, mint például a Rómából a mai Pisa felé vezető Via Aurelia. A hurkok közti távolság egynapi járóföldnek felel meg. A jelzés mellett kis ábra mutatja, hogy milyen típusú pihenőhelyre - például fogadóra vagy fürdőre - számíthattak a futárok vagy birodalmi tisztviselők, akik az eredeti példányt használták.
A mindössze 34 centiméter széles pergamenlapokra rajzolt térkép kissé aránytalan, elnyújtva ábrázol mindent. A Földközi-tenger például egy vékony csík, mintha csak egy folyó lenne. "Kicsit olyan, mint a bécsi metróhálózat térképe: nem egészen pontos, de jól lehet tájékozódni a segítségével" - mondta Andreas Fingernagel, a Kézirattár és Régi Nyomtatványok Tára vezetője.
Az UNESCO Világemlékezet Listáján (Memory of the World) 158 archív dokumentum szerepel, köztük Mátyás király könyvtárának, a Bibliotheca Corvinianának fennmaradt kötetei, Magyarország első nyomtatott térképe, az 1528-ban Ingolstadtban készült Tabula Hungariae és Beethoven IX. szimfóniája. A Világörökség programhoz némileg hasonlító kezdeményezést 1992-ben indította a UNESCO. A tagállamok évente kétszer pályázhatnak egyetemes értékkel bíró írott vagy audiovizuális kincsekkel. A benyújtott jelölésekről rangos nemzetközi szakértői zsűri dönt, a listára került kulturális javak különleges védettséget élveznek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap