Bolyongás a próféciák ködében
2007. november 20. 14:00
Az Agavé Kiadó kötete a Caesar és Pompeius közti polgárháború római hétköznapjaiba kalauzol, ahol a főhős - szokás szerint - egy titokzatos gyilkosságot próbál kideríteni.
Korábban
A többek által őrültnek tartott nő azt állította, hogy nincsenek emlékei saját életéről, viszont - trójai elődjéhez hasonlóan - azt tartották róla, hogy látta a jövőt. Ezért a képességért még Rómában is sokan hajlandóak komoly összegeket áldozni. Vagy éppen ölni.
Miért pont egy magánnyomozó- tettük fel a kérdést nyáron a Magyarországon vendégeskedő írónak. Saylor Aquincumban mesélte el nekünk, hogy "a könyvsorozat első kötetének ötlete az első római utazásom során született meg, amelyre csak elég későn, 29 éves koromban került sor. A tömegkultúra megszállott fogyasztójaként ért első benyomás meghatározó volt, csak romokat láttam, de ez önmagában lenyűgözött. Amikor hazaértem az Egyesült Államokba, úgy éreztem, mintha gondolatban Rómában maradtam volna. Sokat gondolkodtam, hogy milyen könyveket írjak, és szép lassan a krimi irányába sodródtam, amelyet az ókori Rómával társítva egy eleddig ismeretlen műfajt hoztam létre (nevet)". Olvassa el a teljes interjút is!
Saylor a sorozat korábbi köteteihez hasonló precizitással és szakértelemmel eleveníti fel a római köztársaság végnapjait, és a hétköznapi intrikák világát. Miközben a hatalmasok ebben a kötetben csak a messzi Hellászban harcolnak egymással, az Örök Városban maradtak félelemmel vegyes távolságtartással boncolgatják a távoli események hatásait mindennapjaikra, és a korábbi vezető csoportok is megpróbálják feldolgozni az átrendeződött erőviszonyokat. Saylor a titokzatos jósnő halálával újra egyik kedvenc témáját veszi elő: a férfiak döntései mögött megbúvó asszonyi akaratot és annak hatásait elemzi.
Eközben persze megváltozik az alaphelyzet is: a szerző a Gordianus családjában átrendezendő erőviszonyokkal kezdi szép lassan kezdi felkészíteni az olvasót arra, amikor a Nyomozó leteszi a lantot, és lánya, illetve annak férje folytatják majd az intrikák megfejtését. Az olvasónak persze nincs miért aggódnia, hiszen azért még legalább két történetben nyomoz majd kedvenc főszereplőnk az ókori Róma világában.
A könyvet a Heinisch Mónikától megszokott élvezetes és alapos fordítás teszi letehetetlenné, és most már a szőrös szívű kritikus sem mondhat egy rossz szót sem, hiszen Újlaki Pongrácz Zsuzsanna szakmai lektorálása minden lehetséges apró hibát eltüntet a regényből.
Saylor, Steven: Próféciák köde. Ford: Heinisch Mónika. Budapest, 2007. Agavé Könyvek. 255 o. 2480 Ft.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap