Kötetbe rendezték az M7-es régészeti feltárásait
2007. november 15. 09:00
Mintegy másfélmillió lelet került elő az M7-es autópálya Somogy megyei nyomvonalának Zamárdi és Ordacsehi között végzett megelőző régészeti feltárásakor.
Korábban
Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az 1994 és 2003 között végzett ásatások mérete meghaladja az 500 ezer négyzetmétert, a munkálatokra 2,5 milliárd forintot fordítottak. A tervekben szerepel az autópálya egyik pihenőjében egy régészeti park létesítése: erre a projektre negyedmilliárd forint áll a rendelkezésre.
Bálint Csanád, az MTA Régészeti Intézetének igazgatója azt emelte ki, hogy ritkán adatik meg a kutatóknak ekkora összefüggő terület feltárása. Az ásatásoknak köszönhetően megismerhető egyes korok településszerkezete. A feltárt leletanyag az újkőkortól, az i.e. 6. évezred közepétől a középkorig szinte minden történeti korszakot felölel. A Dél-Dunántúlon eddig kevéssé ismert régészeti kultúra nyomai is előkerültek, a Dunántúl ősi népeinek története részleteiben és összefüggéseiben is teljessé vált.
Honti Szilvia, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának osztályvezetője elmondta, hogy a feltárások alkalmával összesen mintegy másfél millió régészeti emlék került elő. Kiemelt egy ritkaságnak számító késő rézkori agyagmaszkot, és felhívta a figyelmet a Balaton-menti késő bronzkori gazdag fémművességre, amelynek Balatonbogláron volt az egyik központja. Ott került elő egyebek mellett egy egyedülálló bronz diadém, amelyhez hasonlóra még nem bukkantak a régészek.
Honti Szilvia a leletek közül kiemelte még az utómunkálatok alkalmával tavaly előkerült hun üstöt, rámutatva, hogy ilyen épségben még nem bukkantak hasonlóra Magyarországon.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap