Korlátozzák Tutanhamon látogatóinak számát
2007. november 14. 08:00
Az egyiptomi hatóságok korlátozhatják a Tutanhamon sírjába látogató turisták számát, december elsejétől naponta csak 400 turistát engednek be a fiatalon meghalt uralkodó sírboltjába.
Korábban
Az egyiptomi hatóságok közleménye szerint a tárlatot a sírboltban található falfestmények helyreállítási munkálatai miatt zárják be, részleteket azonban ezzel kapcsolatban nem közöltek.
A szakemberek akkor kiemelték kőszarkofágjából Tutanhamon múmiáját és egy különleges üvegszekrénybe helyezték olymódon, hogy szabadon hagyták a fejét és a lábát is, míg a múmia többi részét továbbra is lenvászon takarja. A művelet elsődleges célja nem a turisták igényeinek kielégítése volt, hanem az, hogy megóvják a múmiát a sírkamrában lévő nedvességtől, amely elsősorban a napi ötezer látogató kilégzése és testük természetes kipárolgása miatt keletkezik - mondta Zahi Hawass, Egyiptom főrégésze az átköltöztetés után.
A közlemény szerint decembertől kezdve délelőttönként legfeljebb kétszáz, majd egy kis szünet után a délutáni órákban is legfeljebb kétszáz turistát engednek be a sírboltba. Tutanhamon i.e. 1333-1323 körül uralkodott, tízévesen lett fáraó és 19 évesen halt meg. A májustól kezdődő helyreállítási munkák lesznek az első régészeti munkálatok azóta, hogy 1922-ben Howard Carter brit régész érintetlen állapotban találta meg a több mint 1,2 tonnányi aranykincset tartalmazó sírkamrát.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.