Szifilisz tombolhatott a középkori Szegeden
2007. november 5. 11:00
Szeged középkori lakosságának összetételéről és annak változásairól kaphatnak átfogó képet a kutatók a vártemplom és a hozzá kapcsolódó tetemtő feltárásakor talált leletek elemzésével.
Korábban
A templomban és közvetlen környeztében a régészek rendkívül sok sírt tártak fel, mintegy hétszáz ember maradványait találták meg. A feltételezések szerint a 14. század elejétől egészen a templom 1710 körüli lebontásáig temetkeztek ide a szegediek - tudatta a szakember. Az előkerült embertani anyag a Dél-Alföldön az eddigi legnagyobb ilyen lelet, így statisztikailag is pontos képet ad arról, milyen összetételű volt a középkori város lakossága. Mivel az ott lakók hosszú ideig használták a temetkezési helyet, a kutatók a századok alatt végbement változásokról is tájékozódhatnak.
Ősz Brigitta, a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékének doktorandusza elmondta, elsőként a csontok állapotát vizsgálják meg, majd megállapítják az elhunyt biológiai korát, nemét. A csontokon méréseket végeznek, ebből következtetnek a termetre és arra, az elhunyt milyen népcsoporthoz tartozott. Az antropológus szerint talán az a legérdekesebb kérdés, milyen betegségekben szenvedtek az emberek. Leggyakrabban csonthártyagyulladás nyomát találták meg, de előfordultak trauma okozta törések is, egy koponyán pedig kard általi sérülés nyomát fedezték fel.
Több csontvázon súlyos szifiliszre utaló nyomokat leltek a kutatók, ezek szerint a betegség már nagyon korai időszakban megjelent a városban. A radiokarbon vizsgálatok alapján a csontok az újvilág felfedezésének korából származnak, azt azonban csak később lehet megállapítani korábbiak vagy későbbiek-e annál - fogalmazott Ősz Brigitta. Szerinte ez azért lehet fontos, mert egyes feltételezések szerint a szifiliszt a visszatérő spanyol hódítók hurcolták be Európába, a korábbról származó leletek azonban megcáfolnák ezt.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap