Fotó egy őskori szerelmi bűntényről
2007. október 18. 10:30
Nyolcezer évvel ezelőtt élt és összeölekezve eltemetett pár maradványaira bukkantak a régészek Törökország délkeleti részén - számolt be a szenzációs leletről egy helyi napilap.
Korábban
A `szerelmesekre valló pózban` elhantolt emberpár sírjára munka közben véletlenül akadt rá egy török régészcsoport a Hakemi Use feltárási területen, amely Diyarbakir tartomány Bismil kerületében fekszik.
Becslésük szerint a maradványok 8000 évesek lehetnek, ami azt jelenti, hogy a tavaly Veronában talált és eddig a legidősebbnek vélt `Rómeó és Júlia` párnál is mintegy ezer évvel korábban éltek a törökországi szeretők.
"Talán valami betegség vagy akár szerelmi bűntény okozhatta halálukat, többet fogunk tudni róluk, ha majd az egyetemünk archeológusai megvizsgálják a csontvázakat" - nyilatkozta a felfedezésről Halil Tekin, a Hacettepe Egyetem kutatócsoportjának vezetője.
Hakemi Use-nél hat éve folytatnak régészeti feltárásokat a Hacettepe Egyetem tudósai, akik a térség régészeti leleteinek kimentésén fáradoznak, mielőtt az Ilisu víztározóból elárasztják a területet.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok 19:05
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái 18:05
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap