Titokzatos tömegsírt találtak Moszkvában
2007. október 8. 10:00
Tömegsírt találtak Moszkvában egy felújítás alatt álló belvárosi műemlék épület pincéjében, az ott eltemetett embereket az első vizsgálatok szerint feltehetően 60 évvel ezelőtt ölték meg.
Korábban
Az ügyészség szerint azonban az időközben azonosított, 1903-as Browning pisztoly utalhat arra, hogy az áldozatok az 1917-es forradalom idején vesztették életüket. A fegyver mellett azonban semmilyen olyan tárgy - ruhamaradvány, cipő - nem került elő, amely elősegítené a rejtély megfejtését, s nem zárható ki, hogy a holttestek 1-2 évszázaddal korábban, vagy még régebben kerültek a föld alá.
Az ügyészség szerint azok az elváltozások a koponyákon, amelyeket közelről leadott lövések nyomának véltek, továbbá a csontokon látható más sérülések utalhatnak brutális kínzásokra is. A tüzetes vizsgálat legalább két hónapot vesz igénybe.
Hasonló leletekre már volt példa az orosz fővárosban: öt éve például a legfelső bíróságnak a belvárosi Povarszkaja utcán lévő épületében találtak emberi maradványokat. Abban az esetben egyértelműen a sztálini repressziók áldozatairól volt szó, amelyek során az 1930-as években emberek millióit hurcolták el vagy lőtték agyon.
A műemlék Seremetyevszkij Podvor, ahol az eltemetetteket találták, 1852-ben épült, majd 1917 után a katonai kollégium lett, amelyben számos későbbi marsall lakott, 1988-tól pedig itt működött a Znamja című lap szerkesztősége. Mihail Szaltikov-Scsedrin orosz író műveiben is szereplő épület a Nyikolszkaja utcában, az egykori KGB központi épületétől és a hírhedt Lubjanka börtöntől mintegy 400 méterre áll.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.