Halállal fenyegetik a japán régészeket
2007. szeptember 25. 17:00
Sikerrel járt a japán régészek évtizedek óta tartó nyomásgyakorlása: a japáni császári ház engedélyt adott őseik sírjainak átfogó vizsgálatára.
Korábban
A szakértők számára mindig is tilos volt belépni a több száz császári mauzóleumba és sírba, amelyeket a kulturális örökségi cím helyett vallási helyekként tisztelnek és tartanak nyilván. Most azonban úgy tűnik, sikerült meggyőzni a császári ház ügyeit intéző ügynökséget (Imperial Household Agency), hogy a vizsgálatok nem veszélyeztetik a császári ház eredetének kérdését. A régészek és történészek februárban és márciusban már két alkalommal megvizsgálhatták az oszakai sírokat, ám az ásatásokat megtiltották, a kutatók csak a temetkezési helyek bejáratáig mehettek el.
A konzervatívok attól félnek a leginkább, hogy a sír tudományos vizsgálata kimutatná: a szentnek tartott család Kínából, vagy a korábban megszállt és alsóbbrendűnek bélyegzett Koreából származhat. Éppen ezért nekik az sem tetszett, amikor a császár 2001-ben, 68. születésnapján elismerte koreai gyökereit, amelyet aztán a hazai média alaposan elhallgatott.
A helyszíneket övező titkosság azonban nem jelenti azt, hogy ne tudnák pontosan, mi rejlik a sírokban. Japánban közel 20 ezer ilyen sírdomb található, ám ezek közül "csupán" 896 tekinthető birodalmi sírnak, közte a 124 császár sírjával. A legtöbb ezek közül Nara és Kiotó városa mellett, az egykori fővárosok közelében található, míg a legnagyobb - kulcslyuk alakú sír - Oszakában áll.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet 08:20
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.