Csalánpudingot ettek a kőkori britek

A kutatást irányító Ruth Fairchild szerint azonban `az ember nem is gondolná, hogy hány ma kedvelt fogás gyökerezik a távoli múltban. A britek évezredek óta készítik a ragut, a leveseket, a palacsintát, a hurka pedig időszámításunk előtt 6000 körül született, amikor a távoli ősök bélbe kezdték tölteni a nyesedékhúst és a zsírt` - olvasható a The Times című angol lap honlapján.

A leletek tanúsága szerint legkorábbi brit ínyencség a "csalánpuding", amelyet 8000 évvel ezelőtt készítettek el a kőkorszaki "mesterszakácsok. A szúrós leveleket árpaliszttel és vízzel gyúrták össze, sóval ízesítették, s a masszából gombócféléket készítettek, amelyet a raguhoz köretként "szolgáltak" fel. Ha nem akadt egyéb, a britek távoli ősei megelégedtek a sündisznó-pecsenyével, s nem rettentek meg a "nyersanyag" tüskéitől sem. Hogy pikánsabb legyen az étel, halbelsőségből készült szószt adagoltak hozzá.

A későbbi receptek már előírták, hogy le kell ölni, majd ki kell belezni az állatot, s nem árt, ha különböző füvekkel ízesíti a húst a szakács, mielőtt agyagba burkolná, és nyílt tűzön megsütné. A kutatás szerint az árpakenyér hétezer évvel ezelőtt terjedt el. Háromezer évvel később már sokkal "kifinomultabb" étkek készültek: a baconból, füstölt halból készült ragut tejjel, vagy tejszínnel "bolondították" meg.

Ruth Fairchild szerint azonban igazán a rómaiak tették változatossá a nemzeti konyhaművészetet. A hódítóknak köszönhetően terjedt el például, hogy édesítőszert adagoljanak a savanykás ízű fogásokhoz. Számos étel alapanyaga volt az i.e. 1. században elterjedt római pikáns mártás, a garum: az apró tengeri halaknak, leginkább tintahalnak a zsigereiből és véréből készített szósszal tálalták például az osztrigát.

A normann hódítás idején terjedt el a mazsola és a szárított gyümölcsök, s a felhasználásukkal készült lepények, sütemények. A kutatás a Brit-szigetek konyhaművészetének regionális sajátosságaival is foglalkozott. Walesben például i.e. 4000 körül a póré terjedt el, amely jobban termett a sovány talajon, mint a más régiókban "polgárjogot" nyert hagyma.

Ruth Fairchild szerint a britek távoli ősei annyi húst, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak, amennyit csak képesek voltak megszerezni, így étrendjük sokkal táplálóbb lehetett, mint a szigetország mai lakosságáé. A táplálék megszerzése és az ételek elkészítése azonban annyi energiába került, hogy napjaink emberével ellentétben őket semmiképp sem fenyegette az elhízás.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)