Hétvégi várkalauz: Diósgyőr
2007. szeptember 7. 14:00
Miskolc nyugati részén, a Bükk lábánál emelkednek a diósgyőri vár restaurált falai, ahol a történelem során három erődítmény váltotta egymást.
Korábban
Az elsőt a magyar honfoglalás után emelték, hogy az a környék földjeit birtokló nemzetség szállását alkossa. Ezt a fából és földből, gyűrű alakúra formált várat a tatárjárás idején rombolták le, helyén később az Ákos nemzetség már kőből alapozta meg az újabb várat. A família a 13. század elején az új uralkodó, Károly Róbert ellen fordult, aki azonban 1319-ben ostrommal foglalta el a várat és elkobozta tőlük. Utóda, I. Nagy Lajos itáliai hadjáratai során figyelt fel az arrafelé divatozó szabályos alaprajzú, tornyos várpalotákra, amelyek alapján hazai földön felépítette a diósgyőri és a zólyomi várpalotákat.
A vár rekonstrukciós rajza |
A 16. században óriási erőkkel hódító törökök elleni védelmül igyekeztek a királyi rezidenciát is megerődíteni, ágyúk elhelyezésére alkalmas kazamatát és rondellát toldottak hozzá. Végvár lett, falai között királyi zsoldban álló katonaság állomásozott, bár komoly védelmi erőt nem képviselt, megerősítésére, sőt a zsoldfizetésre sem fordítottak elég gondot. Feladatának a Kassa felé vezető út védelmét szabták, a közeli Ónod és Szendrő végváraival egyetemben.
Telepy Károly festménye a diósgyőri várromról |
Megközelítés
Diósgyőr műholdképen
Látogasson el a várba!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap