Hatalmas sörfőzde volt az őskori Írország
2007. augusztus 15. 12:00
Két ír régész nemrég meghökkentő elmélettel állt elő: szerintük ugyanis az Írország őskori hagyatékának tartott emlékműveket valójában igen profán célra, bronzkori sör főzésére használhatták.
Korábban
A galwayi Moore Archaeological & Environmental Services (Moore Group) két régésze, Billy Quinn és Declan Moore szerint 2500 évvel ezelőtt egy kiterjedt sörfőzési tradíció hódított Írországban. Az Archaeology Ireland című szaklap szeptemberi számában megjelenő cikkükben (amelynek részletezésére nemrég egy honlapot is indítottak) a fulacht fiadh nevet viselő helyek valódi célját próbálják megfejteni.
A bizonyításhoz aztán megpróbálták rekonstruálni az egykori sörfőzés folyamatát is (nézegessen képeket a folyamatról!). Annak során egy régi favályút megtöltöttek vízzel, majd tűz mellett felhevített kövekkel rakták körbe. Amikor a víz elérte a 60-70 Celsius fokot, őrölt árpát adtak hozzá, és 45 percnyi főzés után a folyadékot erjesztőedényekbe öntötték. Ahhoz természetes adalékanyagokat adtak (gondosan ügyelve, hogy ne kerüljön bele mérgező vagy hallucinogén anyagokat tartalmazó növény), majd miután több órán át hűtötték a folyadékot, élesztőt tettek bele.
Moore szerint a kísérlet során azt is felfedezték, hogy a felforrósított kövek technológiájával a legalapvetőbb sörből igen könnyen akár 300 liternyit is előállíthattak, és mindez alig pár órát vett igénybe, majd az erjedés nagyjából három napig tartott. A régészek azonban kiemelik, hogy bizonyításuk csak közvetett bizonyítékokon alapszik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok 19:05
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái 18:05
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap