Szépségversenyhez hasonlították a modern világcsodák voksolását
2007. július 11. 11:00
Az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO máris bejelentette, hogy másképpen látja a világörökség restaurálásának és megóvásának kérdését.
Korábban
Christian Manhart, a világörökség-központ kommunikációs igazgatója ugyan elismeri, hogy valamennyi "csoda" megérdemli beszavazását, de kevesli a hetes listát, mert az szerinte az ókorban az akkor sokkal kisebb ismert világ számára volt csak megfelelő, és így azok az országok, amelyek kimaradtak a maguk "csodáival", ezáltal "negatív üzenetet kaptak."
Az UNESCO azzal sem ért egyet, hogy a szavazás ünnepélyes gálája bevételeinek egy részét az afgán tálibok által 2001-ben lerombolt bámijáni óriási Buddha-szobrok újjáépítésére fordítják. Ez a pusztítás volt Weber ötletének egyik ihletője. Sue Williams szerint nem hoztak hivatalos döntést arról, hogy miként lehetne a legjobban megóvni vagy restaurálni Bamijánt, Manhart pedig elmondta, hogy a szobrok egy része megmaradt a sziklafalban, ezért egy esetleg újjáépítéssel ezek elpusztulnának. Nem is szólva arról, hogy az afgán kormány, az erős iszlamista jelenlét mellett, miként tudná újjáépíteni ezeket a "bálványokat."
Az UNESCO álláspontját osztotta a listáról kimaradt Franciaország is, amely, mint Pascale Andréani külügyi szóvivő felhívta rá a figyelmet, 31 helyet foglal el a világörökségek listáján. A szóvivő szerint "egy magánkezdeményezésről van szó, amely az internetezők véleményére volt kíváncsi". Párizs az Eiffel-torony bekerülésében reménykedett, de az Öreg Hölgy, a világ első számú turisztikai látványossága, amelyet 2006-ban 79 millióan látogattak meg, és 36,9 milliárd eurós bevételt hozott Franciaországnak, még ott volt a 10 döntős között.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.