Európa felé hajózik a Da Vinci-kiállítás anyaga
2007. július 9. 08:00
Megkezdődött a jegyárusítás Az igazi da Vinci című, augusztus 16-án nyíló debreceni kiállításra, miközben a bemutató anyaga Tokióból már Európa felé hajózik.
Korábban
Ezzel összefüggésben Gulyás Gábor elmondta: Milánóban és Oszakában már kiállítottak hasonló szobrot, de azok nem méretarányosak, lényegesen kisebbek, vagyis Debrecenben láthatja először a világ a da Vinci tervei alapján rekonstruált eredeti méretű Kolosszust. A galéria igazgatója szólt arról is, hogy pénteken megkezdték a jegyek árusítását. A Modem pénztárában és az interneten, továbbá 51 település 250 jegyirodájában és számos külföldi országban is hozzá lehet jutni a belépőkhöz. Ausztriában, Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában már csoportokat szerveznek a kiállításra, de külön buszt indít Debrecenbe a firenzei Leonardo Egyesület is.
Az elővételben megvett jegyekkel a leendő látogatók időpontot is választhatnak, így nem kell majd sorban állniuk belépéskor. Két héten belül üdülési csekkért is lehet jegyet vásárolni - fűzte hozzá. Gulyás Gábor tájékoztatása szerint a legdrágább felnőttjegy hétvégén 3.200 forintba, hét közben 2.900 forintba kerül. A legolcsóbb csoportos diák- és nyugdíjas jeggyel hétvégén 1.000 forintért, hét közben 900 forintért látogatható a tárlat. A családi kedvezményes jegyek ára hétvégén 7.000, hétköznap 6.000 forint, ez két felnőtt és három gyermek belépésére jogosít. Ingyen látogathatják majd a debreceni kiállítást a gyermekek 7 éves korig, valamint a 65 évnél idősebbek és a mozgássérültek - mondta az igazgató.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.