Kiállítás a budapesti dunai rakpartokról
2007. július 9. 18:00
A rakodópart kövei címmel a Duna budapesti rakpartjainak 150 évét bemutató kiállítás nyílik július 12-én a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) fővárosi székházában, az Örökség Galériában.
Korábban
Kolundzsija Gábor kitért arra: a KÖH pozitívan fogadta az alapítvány kezdeményezését, amelyet a szervezet tavaly nyáron terjesztett a kulturális minisztérium elé. A terv szerint a védelem Budán a Komjádi Béla utcától a Petőfi hídig, Pesten a Dráva utcától a déli összekötő vasúti hídig terjedne, azonban a rendeletet mind a mai napig nem hirdették ki. Összegzése szerint a kiállítás anyaga úgy mutatja be a dunai látkép szerves részét képező rakpartok kialakítását, hogy az a szakemberek mellett a szélesebb közönség figyelmét is felkeltse.
A szabályozatlan Duna, az 1838-as jeges árvíz mellett a látogatók megismerhetik a folyó szabályozásának és a rakpartok kiépítésének történetét, a "nagyszerű mérnöki művek típusait". A kiállításon bemutatják a budai alsó rakpart kiszélesítésének megakadályozásáért folytatott harcot, s felvázolják a rakpartok védetté nyilvánításának folyamatát is. "Budapestet méltán nevezik a Duna gyöngyének: ez a város büszkélkedhet a legszebb dunai látképpel, amit eleink nagyszerű alkotása, a rakpartok foglalnak méltó keretbe" - olvasható Kolundzsija Gábor írásában.
A rakodópart kövei című kiállítás szeptember 1-jéig tekinthető meg az Örökség Galériában.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.