Az elmúlt évezred hőseire emlékeztünk
2007. május 29. 09:00
Azok előtt az ismeretlen hősök előtt tisztelgünk a Magyar Hősök Emlékünnepén, akik életüket adták a hazáért - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter vasárnap Budapesten.
Korábban
Praktikus szempontok alapján döntöttek
Az ünnep eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, amelyet báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezett, s amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. A jogszabály kimondta, hogy megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és `az utókor számára meg kell örökíteni` `nemzetünk hősi halottainak` kegyeletteljes tiszteletét.
Elesett és rokkant hősök emlékünnepe a Szabadság téren, 1920 |
Az 1924. évi XIV. törvény március 15-e és augusztus 20-a mellett mint nemzeti ünnepet bevezette a Hősök emlékünnepét, május utolsó vasárnapját jelölve meg annak időpontjául. Először a Mindenszentek, illetve a Halottak napját szemelték ki időpontként, de ezeket - lévén katolikus ünnepek - a többi vallásfelekezetre való tekintettel végül elvetették. Május utolsó vasárnapjára praktikus szempontok alapján esett a választás: a mezőgazdasági munkák ekkor még nem vonják el a gazdákat az ünnepléstől, viszont a sírok díszítéséhez már elegendő virág áll rendelkezésre. A kormány feloszlatta a HEMOB-ot, s létrehozta helyette a Hősi Emlékműtervek Bírálóbizottságát, amely a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban működött.
1929. május 26-án az Andrássy út végén álló ezredévi emlékmű előtt Bethlen István miniszterelnök - Horthy Miklós kormányzó jelenlétében - felavatta a nemzeti hősök országos emlékkövét (tervezte Kertész K. Róbert). 1942-ben a hazáért életüket áldozó hősök megünneplését kiterjesztették az 1938 után elesettekre is.
Az Ismeretlen Katona virágokkal borított sírja a Hősök terén a nőtüntetés után, 1956 |
A 2001-ben már ismét megünnepelt emléknap azoknak a névtelen hősöknek állít emléket, akik Szent István óta áldozatot hoztak a hazáért. 2001. augusztus 18-án a millennium jegyében Budapesten ünnepélyes keretek között újraavatták a megújult Hősök terét, átadták az Ezredéves Emlékmű megszépült szobrait és katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták a hősök emlékkövét, amely köré - védelme érdekében - korhű megjelenésű, öntöttvasból készült kerítést emeltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap