Rekonstruálták az inka függőhidakat

Megoldás a környezeti és a kulturális kihívásokra

Az elmúlt években az M.I.T. régészei és tudósai a korai perui kerámiakészítést, a balsafa tutajokat és a fémötvözeteket is tanulmányozták. A vizsgálatok során jöttek rá arra, hogy a fémmegmunkálás ismerete Ecuadorból került a tengeren át Nyugat-Mexikóba. Azt is felfedezték, hogy a mexikóiak miként készítettek a természetes kaucsukból pattogó labdát.

"A mexikóiak már a Goodyear előtt 3500 évvel ismerték a vulkanizálást. A spanyolok azelőtt soha nem láttak olyan labdát, amely úgy pattogott volna, mint a mexikói gumilabda" - mondja Dorothy Hosler, az M.I.T. régészprofesszora. "Azzal, hogy megismerjük, hogyan és miből készültek az egyes tárgyak, és mire használták őket, belelátunk az emberi döntésekbe, ezek a választások pedig technológiát és kultúrát jelentenek" - véli Heather Lechtman régész, az M.I.T. programjának egyik kidolgozója.

A tudósok ugyan már korábban is foglalkoztak az inka útrendszer birodalomban betöltött szerepével (nálunk a legutóbb Gyarmati János régész méltatta ennek fontosságát), John A. Ochsendorf, az M.I.T. munkatársa mégis úgy véli, hogy "a történészek és régészek kevés figyelmet szenteltek a hidaknak." Dr. Ochsendorf még egyetemista korában kezdett érdeklődni az inka függőhidak iránt. Az irányításával az M.I.T. hallgatói multidiszciplináris eszközökkel vizsgálták meg az ősi technológiákat, majd az egyik kurzus során az ősi perui módszerekkel készítettek el egy kötélhidat.

A projektben 14 egyetemista vett részt, akik elkészítették a perui függőhíd 18 méter hosszú, és majdnem 1 méter széles mását. Annyi könnyítést kaptak, hogy a kötél egy részét már megcsinálták szizálból, ami sokkal erősebb rostnak számít, mint az inkák által használt anyagok. Az így megtakarított időt olyasmire fordították, amire az inkák soha nem gondoltak volna: a köteleken különböző teszteket végeztek: megmérték a teherbírásukat, és röntgensugarakkal is megvizsgálták őket. "A munkafolyamat minden lépésénél ellenőriztük az anyagot" - mondja Linn W. Hobbs professzor, a projekt egyik vezetője.

A főkötelek hossza nagyjából 36 méter lett, ennek mintegy fele maga a híd, a többi rész mindkét oldalon a rögzítésre szolgál. A kötelek úgy készültek, hogy kiterítették őket egy hosszú folyosóra. Az egyik hallgató térdelve készítette a fonatot, három másik fel-alá szaladgált, hogy a többi rész össze ne tekeredjen, egy másik pedig rátette a lábát, hogy kellően feszes legyen. A diákok a hídépítésből egy tanulságot mindenképpen levonhatnak: a mérnöki tudomány - az ókorban és ma is - azt jelenti, hogy az ember megpróbál megoldást találni a környezet és a kultúra által elé állított kihívásokra.

1. Szeles időben nem tanácsos átkelni rajtuk
2. Megoldás a környezeti és a kulturális kihívásokra