Konferencia a tisztálkodási kultúra változásairól
2007. április 15. 13:00
A tisztálkodásról, az ezzel kapcsolatos szokásokról, a tisztaság és a tisztátalanság fogalmáról, valamint a fürdőkultúráról tartanak tudományos konferenciát.
Korábban
A tisztaság és a tisztátalanság fogalma a hétköznapi élet egyik központi kategóriája, ami mélyről jövő impulzusokat ébreszt az emberben - mondta Juhász Katalin, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a tanácskozás egyik szervezője.
A konferencia témájáról szólva a néprajzkutató hangsúlyozta: e két fogalom - történeti koroktól függetlenül - az ember egész életét áthatja, a tisztaság-tisztátalanság fogalompár, éppen ezért érdekes a tudomány, a hétköznapi ember számára. A szakember utalt rá, hogy a fizikai, valamint a rituális, erkölcsi tisztaság kérdése már a Bibliában megjelenik.
A Meg is mosakodjál című konferencián néprajzkutatók, szociológusok és történészek tartanak előadást többek között olyan témákról, mint a köztisztasági viszonyok a 19. század második felében, higiénia és tisztálkodás a századelőn Budapesten, a török hódoltság és a 17. század magyarországi fürdőkultúrája. Emellett szó lesz olyan, kevésbé kutatott és ismert kérdésekről, mint a szerelmi és a szexuális élet higiéniája a népi kultúrában, a szappan története a parasztság életében, vagy a női szőrtelenítés motivációi és eszközkészlete.
A konferenciát a XIII. kerületi József Attila Művelődési Központban tartják, a hasonló címet viselő kiállítás az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjteményben látható. A tanácskozást az MTA Néprajzi Kutatóintézete, a Magyar Néprajzi Társaság, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és az ELTE Néprajzi Intézete szervezi.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta 19:05
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap