2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Felelevenítették a gályarab lelkészek kiszabadítását

2007. április 10. 09:30

Újrajátszották Hollandiában a 400 évvel ezelőtt Michiel de Ruyter admirális által megmentett gályarab magyar lelkészek kiszabadításának pillanatait.

Az Amszterdamhoz közeli Hoorn városban a tengernagy születésének 400., a város alapításának 650. évfordulóján rendezett megemlékezésen egy magyar citerazenekar és egy kórus részvételével előadták azokat az énekeket, amelyeket 1676 februárjában, a gályáról a holland hajóra menet a 26 kiszabadított magyar prédikátor énekelt. Valamennyi ünnepi beszédben is megemlékeztek a prédikátorokkal történtekről.

Az eseménnyel kapcsolatban Szentiványi Gábor hágai magyar nagykövet elmondta: a legismertebb nemzeti hősök közé tartozó De Ruyter születésének évfordulójára rendezett emlékév alkalmat ad arra, hogy az említett magyar epizódot jobban megismertessék Hollandiában. Ezt segíti az is, hogy a nagykövetet beválasztották az emlékév szervezőbizottságába.

Történelmi visszaemlékezésében Szentiványi Gábor elmondta: a hollandok annak idején sok ország református mozgalmait támogatták. A 17. században már sok magyar református ösztöndíjas diákot fogadtak egyetemeiken, például Leidenben vagy Utrechtben (utóbbi egyetemén ma is látni lehet egy peregrinus szobrot, amely a magyar diákoknak állít emléket). A hallgatók fogadása több évszázadon át működött, összesen talán tízezres nagyságrendben kaptak képzést.

De Ruyter az akkor hét tartományból álló Holland Köztársaság admirálisa volt, tengerésztisztből folyamatosan emelkedve a ranglétrán a flotta parancsnokává vált. Fő feladata abban az időben az volt, hogy nyitva tartsa a holland flotta előtt a tengereket, és biztosítsák a szabad kereskedelmet. Eközben a britek, a spanyolok és franciák hajói ellen is több csatát kellett vívniuk. Az 1670-es években a református De Ruyter tudott arról, hogy Magyarországon a Habsburg uralkodó egyetértésével a leghithűbb református prédikátorokat gályarabságra ítélték. Utóbbiak közül 26 volt életben akkor, amikor Nápoly közelében gályarabként egy hajóra kerültek.

Az admirális akkoriban a spanyolokkal szövetségben a franciák ellen háborúba vonulva szintén éppen Nápolynál időzött flottájával, és amikor 1676 februárjában hírét vette, hogy a rabok ott vannak, elérte a helyi alkirálynál, hogy engedjék szabadon őket. (Neki köszönhetően többen később visszatértek közülük magyarországi lakhelyükre.) Párhuzamosan egyébként a holland diplomácia is próbált már segíteni, és az eseményeket a nemzetközi protestáns világ is figyelemmel kísérte.

Néhány hónappal később Szicília partjainál De Ruytert ágyúgolyó sebesítette meg a lábán, és a fertőzésbe belehalt. Az amszterdami Dam téren, a királyi palota mellett található Újtemplomban helyezték nyugalomra, és nemzeti hősként tisztelik azóta is. Kriptája a gályarab-szabadításnak köszönhetően tele van magyar relikviákkal - a nyughelyhez Debrecen városa is rendelkezik egy jelképértékű kulccsal. Szentiványi Gábor arra is emlékeztetett, hogy az esemény jelentősége túlmutat a 17. századon: erre bizonyíték például, hogy amikor II. János Pál pápa 1991-ben Magyarországra látogatott, Debrecenben a helyi Nagytemplomban ökumenikus istentiszteleten vett részt, és a tolerancia jeleként virágcsokrot helyezett el a De Ruyter tiszteletére készült emlékművön a templom mellett.

De Ruyter születésének 400. évfordulója alkalmából Hollandiában egészéves rendezvénysorozatot tartanak, amelynek március végi megnyitóján jelen volt Beatrix királynő, több miniszter és a katonai vezetés is. Ennek keretében júliusban nemzetközi flottaszemlét és vitorlásversenyt rendeznek Vlissingenben, a tengernagy szülőhelyén. Több eseményt magyar meghívottak részvételével terveznek.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár