Kanadai szigeteket követelhet Norvégia
2007. március 21. 08:00
Egy régi térkép szerint egy kanadai szigetcsoport Norvégiáé lehetne, de az oslói kormány a jelek szerint nem tart igényt a mintegy 60 ezer négyzetkilométernyi területre.
Korábban
A norvég Aftenposten című napilap számolt be először arról, hogy nemrégiben egy oslói archívumban rábukkantak arra a térképre, amely a norvég területi igényt bizonyítja.
Norvégia 1905-ben nyerte vissza függetlenségét Svédországtól, de nem terjesztette ki fennhatóságát a szigetcsoportra. Ugyanakkor Kanada 1930-ban 67 ezer dollárért megvásárolta Sverdruptól a térképeket és a kutatási naplót, egyúttal pedig területéhez csatolta a szigetcsoportot. A dokumentumokra azért volt szükség, hogy bizonyítékként szolgáljanak a területszerzésre.
A szigetek a NASA műholdképén |
A norvég külügyminisztérium Arktiszi Főosztályának képviselője, Karsten Klepsvik kijelentette, hogy a norvég kormány nem kéri vissza a szigeteket. "Elegendő helyünk van, ahol a norvégok álmodozhatnak" - tréfálkozott a tisztviselő. Norvégia tehát nem csak a lakatlan szigetcsoportról mondott le, hanem a környező tenger alatti nyersanyaglelőhelyekről is, hiszen a kanadai kutatók a tenger alatt 1,3 milliárd köbméternyi gáztartalékra bukkantak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap