Az EU alapjainak lerakása: 50 éves a Római Szerződés

A Montánunió győzelme

Ez persze a nemzeti szuverenitás egy részének feladásával jár, ám a gondolatot ennek ellenére kecsegtetőnek találta nem pusztán a francia, de a német kormány is, majd pedig további 4 állam (Olaszország, s a három Benelux-ország, azaz Belgium, Hollandia és Luxemburg) jelezte csatlakozási szándékát. Ez a kezdeményezés jelentette az európai integráció, a későbbi Európai Unió alapkövét (nem véletlen, hogy a gondolatot meghirdető, 1950. május 9-i Schuman-beszéd időpontját azóta is `Európa napjaként` ünneplik). Így született meg 1951-ben az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK), más néven a Montánunió.

A Montánunió szerződésének aláírása

Ennek működése segítette a francia-német megbékélést, de a hat résztvevő ország gazdasági rekonstrukcióját is. Így azután nem véletlen, hogy amikor a terv logikus továbbvitelének tűnő Európai Védelmi Közösség megbukott, a kontinens vezető politikusai újból a gazdaság felé fordultak: itteni együttműködésük fokozásával, új szintre emelésével akarták kiküszöbölni a csorbát.

Mivel a párizsi nemzetgyűlési szavazás után Franciaország befolyása némileg visszaesett, a kezdeményező szerepet ezúttal a Benelux-országok vették át (persze Schuman és Monnet, illetve a másik oldalon Konrad Adenauer akkori nyugatnémet kancellár támogatásával): 1955 június elején az olaszországi Messinában, az ESZAK külügyminiszteri konferenciáján előterjesztettek egy közös memorandumot az európai együttműködés szorosabbra fűzésének lehetséges módozatairól. (Alapvetően az európai ipar közös piacának létrehozását s a kimeríthetetlen energiaforrásnak tűnő, emiatt akkoriban nagyon "felkapott" polgári célú atomenenergetikában létrehozandó együttműködést javasolták.)

Monnet és az együttműködés gyümölcse

A Hatok végül Messinában elfogadtak egy határozatot, amely "új korszakot" sürgetett az európai építésben. Egyben megbíztak egy kormányközi bizottságot, a korabeli belga külügyminiszter, Henri Paul-Spaak vezetésével a lehetőségek kimunkálására. A bizottság 1956 áprilisában adta át a hat kormánynak jelentését, amely immár konkrétan a közös piac, valamint egy Európai Atomenergia Közösség (Euratom) létrehozását javasolta. A kormányok ezt jóváhagyták, s így a Spaak-jelentés szolgált útitervként az ezt követő, a részletek kidolgozásáról, a szükséges dokumentumok megszövegezéséről szóló, hónapokon át tartó brüsszeli tárgyalásokhoz.

Ezt a folyamatot felgyorsította két 1956-os esemény, a magyar forradalom bukása, valamint a franciák és az angolok balul sikerült szuezi kalandja: ezek segítettek, hogy a tárgyalófelek felülemelkedjenek néhány, addig megoldhatatlannak tűnt nézeteltérésen. Így végül - kilenc hónapnyi tárgyalás után - kitűzhették az új szerződés ünnepélyes római aláírásának időpontját, 1957. március 25-ét.

1. Az Európai Egyesült Államok terve
2. A Montánunió győzelme
3. Aláírás az aggasztó előjelek árnyékában
4. A négy alapelv meghatározása