Schuman-terv: a modern Európa alapja

Az Európai Unió és a Múlt-kor

Az európai integrációs folyamat és a szuverenitás története - 1 Az európai integrációs folyamat és a szuverenitás története - 2 Az európai integrációs folyamat és a szuverenitás története - 3 Európa túl messze van Törökországnak

Robert Schuman 1886-ban született, 1919-től két évtizeden keresztül parlamenti képviselő volt. A német megszállók 1940-ben bebörtönözték, de 1942-ben sikerült megszöknie. Franciaország felszabadulása után visszatért a politikához: volt pénzügyminiszter, miniszterelnök, 1948 és 1952 között több kormányban szerepelt külügyminiszterként. Nyilatkozata, amely megvetette az Európai Szén- és Acélközösség alapját, s amely Jean Monnet-nak, a francia kormány tervezési részlege akkori vezetőjének elképzeléseit is magába foglalta abból indult ki, hogy "a világ békéjét nem lehet megoltalmazni a fenyegető veszélyekkel arányban álló erőfeszítések nélkül", s hogy "egy szervezett és élő Európa nyújthatja a civilizációnak azt a hozzájárulást, amely elengedhetetlen a békés viszonyok fenntartásához".

 

"Az európai nemzetek tömörülése megköveteli - hangoztatta -, hogy megszűnjék a Franciaország és Németország közötti évszázados ellentét. A francia kormány azt javasolja -folytatta -, hogy a francia és a (nyugat)német szén- és acéltermelés egészét helyezzék közös főhatóság alá egy olyan szervezetben, amely Európa más országai előtt is nyitva áll." "A szén- és acéltermelés közössé tétele azonnal biztosítja a gazdasági fejlődés közös alapjainak megteremtését, az európai szövetkezés első állomását, és változtat azoknak a térségeknek a sorsán, amelyek hosszú ideig háborús eszközök gyártására rendezkedtek be, olyan eszközök gyártására, amelyeknek épp ezek a térségek váltak legbiztosabban áldozataivá. Az így szövődő termelési szolidaritás odahat majd, hogy Franciaország és Németország között a háború nemcsak elképzelhetetlen, hanem ténylegesen lehetetlen is lesz" - állt a nyilatkozatban, amely ezután részletezett olyan alapelveket, mint az említett főhatóság pártatlan megbízatását, a szén és az acél egyenlő feltételek mellett való piacra jutását, a közös kivitel fejlesztését harmadik országok irányába, az érintett iparágakban foglalkoztatottak életszínvonalának kiegyenlítését, a vámmentességet, a termelés legésszerűbb elosztását a legmagasabb termelési szinten, a piacok egyesítését.

 

Robert Schuman azzal zárta nyilatkozatát, hogy ezek az alapelvek és kötelezettségek államközi szerződésekben fognak testet ölteni, amelyeket az aláírás után a parlamenteknek ratifikálniuk kell.

1949. április 4-én az Észak-atlanti Szerződés aláírásával létrejött a NATO, Nyugat-Németország státusa azután, hogy az `alaptörvény` 1949. május 23-i elfogadásával saját kezébe vette belpolitikájának irányítását, `Eris almája`, kemény vitatéma lett Kelet és Nyugat között. Az Egyesült Államok azon volt, hogy az NSZK gazdasági fejlődése felgyorsuljon a megosztott kontinens szívében, sőt Washingtonban kezdték a nyugatnémet újrafegyverkezést szorgalmazni. A francia diplomácia az elé a dilemma elé került, hogy vagy enged az amerikai nyomásnak és a francia közhangulat ellenére német fennhatóság alá engedi a Ruhr- és a Saar-vidéket, vagy szembehelyezkedik nagy szövetségesével, egyben zsákutcába juttatja viszonyát Bonn-nal.

 

 

1950 tavaszán Robert Schuman mint francia külügyminiszter parancsszerű megbízatást kapott amerikai és brit kollégájától: készítsen javaslatot az NSZK-nak a nyugati hatalmak klubjába való bevonására. A háromhatalmi kormánytalálkozót 1950. május 10-re kitűzték és Párizs nem tudott kibújni a felelősség alól. Feszültség támadt Nyugat-Európában a szén és az acél értékesítési piacán is, sürgősen lépni kellett.

 

Szinte észrevétlenül előtérbe került Jean Monnet személyisége, aki korábban népszövetségi főtitkárhelyettes volt, bankár az Egyesült Államokban, Kelet-Európában, Kínában, tanácsadója Rooseveltnek, 1945-ben Charles de Gaulle-tól megbízást kapott a francia gazdaság korszerűsítésére. Gazdasági tervhivatali vezetőként Monnet egy óvatos, fokozatos, lélektanilag is megalapozott programot dolgozott ki munkatársaival a francia dilemmák áthidalására, amelyet Schuman első olvasásra nemcsak magáévá tett, hanem nyomban eljuttatott Bonnba is, Adenauer kancellárhoz, aki lelkendezve fogadta a meglepő koncepciót. 1950. május 9-én ily módon kettős támogatással került nyilvánosságra a "Schuman-terv".

A francia kezdeményezést, amelyből francia-német kezdeményezés lett, a siker minél nagyobb esélye érdekében gyorsan tárgyalásra kellett bocsátani. Franciaország 1950. június 20-ra kormányközi konferenciát hívott össze Párizsba, amelyen már Jean Monnet elnökölt. A három Benelux-állam és Olaszország elfogadta a meghívást és helyet foglalt a tárgyalóasztalnál, ahol mind világosabban körvonalazódott a tervezett nemzetközi struktúra. A főhatóság függetlensége és hatásköre kérdésében nem volt vita. Holland javaslatra miniszteri tanácsot is intézményesítettek, amihez aztán parlamenti közgyűlés és törvényszék is kapcsolódott - a későbbi közösségek integrációs rendszerének alapjaként. A `hatok` nem tévesztették szem elől, hogy politikai mandátumuk egy merőben új típusú szervezet életre hívására szól. A történelmi kezdeményezés sikerrel járt: 1951. április 18-án aláírásra került az Európai Szén- és Acélközösség alapító szerződése, amelynek hatálya ötven évre szólt.

 

Monnet és Schuman

 

A szerződést a hat aláíró - Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország - ratifikálta és 1952. augusztus 12-én életre kelt a "Montánunió", Luxemburgban Jean Monnet elnökletével munkához láthatott az Európai Szén- és Acélközösség főhatósága. Párizsban 1952. május 27-én aláírták az Európai Védelmi Közösség alapító szerződését, amelyet azonban a francia parlament ratifikációs szavazása 1954. augusztus 30-án keresztülhúzott. Rómában 1957. március 25-én megszületett az Európai Gazdasági Közösség (Közös Piac) és az Európai Atomenergia Közösség (Euratom).

 

(Panoráma - Pirityi Sándor)