Kiállítás Liszt Ferenc és Szent Erzsébet kapcsolatáról
2007. március 20. 16:00
Liszt Ferenc jótékonyságát és Szent Erzsébet legendája című oratóriumának történetét bemutató kiállítás nyílt a budapesti emlékmúzeumban
Korábban
Eckhardt Mária elmondta, hogy régóta tervez egy kiállítást `a jótékony Lisztről`. Hozzátette: feltűnő, hogy Liszt Ferenc egész életén át milyen nagylelkű volt és milyen sokféle módon segített az embereknek. `Szinte kapóra jött az idei Szent Erzsébet-év, hiszen a zeneszerző oratóriumot írt Árpád-házi Erzsébetről, II. András és merániai Gertrúd leányáról, Lajos türingiai őrgróf hitveséről` - jegyezte meg a Liszt Ferenc Emlékmúzeum igazgatója.
A kiállítás betekintést nyújt Liszt és a ferences eszmevilág kapcsolatába is - hangsúlyozta Eckhardt Mária, emlékeztetve arra, hogy Erzsébet volt az első harmadrendi ferences szerzetes német földön, Liszt Ferencet pedig a pest-budai ferencesek konfrátereként, vagyis tiszteletbeli tagjaként tartották számon.
Több díszes oklevél is dokumentálja, hogy Liszt Ferenc szívesen és gyakran vállat jótékony fellépéseket. Látható lesz például a kiállításon a Zion Betegsegélyező Egylet és a Gazdasszonyok Egyletének köszönő oklevele. A tárlaton láthatóak lesznek olyan jegyzetek is, amelyek azt igazolják, miként segítette Liszt a nélkülöző zeneszerző társakat. Kiállítják azt az adományozó levelet is, - mondta Eckhardt Mária - amellyel a Nemzeti Zenedének, a Zeneakadémia elődjének 1846-ban nagyobb összeget juttatott.
"Igyekszünk eloszlatni azt a mai tévhitet, amely szerint Liszt Szent Erzsébet legendája nem tudott a repertoárban meggyökeresedni. Ellenkezőleg: a maga korában slágerdarab volt, sokat játszották. Ennek a dokumentumait is bemutatjuk. Kiállítjuk az első előadás szólamanyagát, azokat a lapokat is, amelyekre a muzsikusok különböző megjegyzéseket írtak, például, hogy hány órát próbáltak az 1862-es ősbemutatóra" - hangsúlyozta a múzeumigazgató. Az ősbemutató után egy évvel Münchenben Hans von Bülow (Liszt első veje) vezényelte a második és harmadik előadást, a negyediket pedig Smetana cseh zeneszerző Prágában - ezek dokumentumai is láthatók.
A wartburgi templom Erzsébet életét és tettét ábrázoló freskóit, Moritz von Schwind képeit metszetek formájában számos képzőművészeti és irodalmi albumban tették közre. Az oratóriumot ihlető képekből Lisztnek is volt albuma, amely elkallódott, de sikerült egy másik korabeli kiadványt találni - tette hozzá Eckhardt Mária.
A Liszt Szent Erzsébet nyomában című kiállítás július 31-ig látható a Régi Zeneakadémia épületében, az Andrássy úton található emlékmúzeumban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap