Dervisként utazta be az ismeretlen keletet az orientalizmus atyja
2007. március 19. 15:00
Százhetvenöt éve, 1832. március 19-én született Dunaszerdahelyen a sánta dervisként is emlegetett, keletkutató Vámbéry Ármin.
Korábban
Szerteágazó kapcsolatrendszer
A nyomorból kitartása, akaratereje, szorgalma és kivételes tehetsége révén emelkedett ki. Tanulmányait a szentgyörgyi kegyesrendi gimnáziumban kezdte, s igen hamar elsajátította a német, a francia, az olasz, az angol, a spanyol, a dán és a svéd nyelvet. A pozsonyi evangélikus líceumban már a keleti nyelvekkel kezdett foglalkozni, s huszonöt éves korára állítólag már annyi nyelvet ismert, mint amennyi éveinek száma volt.
Vámbéry - aki az 1850-es évek elején vette fel e nevet a Bamberger helyett - a két jeles őshazakutató, Reguly Antal és Jerney János nyomdokaiba kívánt lépni, s Pestre kerülése után mindent ennek rendelt alá. Az Egyetemi Könyvtárban dolgozó Garay János révén ismerkedett meg Vörösmarty Mihállyal és Arany Jánossal, s önzetlen pártfogókra lelt Hunfalvy Pálban, Ballagi Mórban, Kemény Zsigmondban és Toldy Ferencben. Végül Eötvös József támogatásával kapott útlevelet és 1857-ben elindulhatott első törökországi útjára.
A Konstantinápolyban eltöltött öt év alatt megismerkedett a szabadságharc emigránsaival, házitanító volt egy pasa családjánál, itt kapta a Resid efendi nevet, ami becsületes urat jelent. Ekkor kezdte tudományos munkásságát: 1858-ban jelent meg német-török zsebszótára, melyet számos nyelvészeti dolgozat követett, s a Tudományos Akadémia - távollétében - 29 éves korában levelező tagjai sorába választotta. Levéltárakban kutatta a magyar múlt török emlékeit, de Kőrösi Csoma Sándor nyomán úgy gondolta, hogy a magyar őstörténet gyökereit Belső-Ázsiában kell keresni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.