A pápai támogatás tette sikeressé Macchiavelli példaképét
2007. március 12. 14:45
Ötszáz éve, 1507. március 12-én halt meg Cesare Borgia spanyol-olasz hadvezér, fejedelem és bíboros, a reneszánsz Itália egyik leghírhedtebb alakja.
Korábban
Az egyháztól a hadszíntérig
Cesare törvényes származását már ötéves korában pápai bulla mondta ki, a fiú kilencéves korára tucatnyi egyházi stallummal büszkélkedhetett, tizenöt évesen pedig megtették Pamplona püspökének.
Apja egyházi pályára szánta, így Pisában tanult jogot és teológiát, s amikor Borgiát 1492-ben VI. Sándor néven pápává választották, egyik első dolga volt, hogy fiából bíborost kreáljon. Hamarosan nyilvánvaló lett azonban, hogy Cesare nem főpapnak, hanem kényúrnak született. Rómában egyre erőszakosabb cselekedeteiről suttogtak, apja sugallatára irtóhadjáratba kezdett az elhatalmasodott főnemesi családok ellen.
Amikor Giovanni nevű öccse is gyilkosság áldozata lett, bár az igazság soha nem derült ki, őt tartották a tettesnek. Jellemző a Borgiák hírére, hogy a pletyka szerint a testvérek Lucrezia nővérük kegyein vesztek össze, valószínűbb azonban, hogy Cesare féltékeny volt a fényes katonai pálya előtt álló Giovannira.
Akárhogy volt is, testvérének eltűnése megnyitotta az utat világi karrierje előtt. 1498-ban - az egyház történetében elsőként - lemondott bíborosi rangjáról, apja pedig megpróbálta összeházasítani a nápolyi király lányával. Az azonban nem kért a "pap és papi fattyú" rokonságából, így a pápa Franciaország felé kezdett tapogatózni. XII. Lajos házasságának megsemmisítése fejében szövetséget ígért VI. Sándornak, aki fiát küldte a bullával a francia udvarba.
Itt Cesare elnyerte a navarrai hercegnő kezét (a feljegyzések szerint a házasságot a nászéjszakán nyolcszor hálták el) és a Valentinois hercege címet - innen ered Valentino mellékneve. (Feleségét és lányát később már sosem látta, az asszony kolostorban halt meg. Született két törvénytelen gyermeke is, a lány kegyes életű apátnőként, fia gyilkosként fejezte be életét.)
Apja ezután pápai és francia csapatok élén Közép-Itáliába küldte, hogy az ottani, névleg a pápának alávetett, de független városokból hozzon létre saját hercegséget. Cesare tehetséges és rátermett hadvezérnek bizonyult, s 1500 elején diadalmenetben tért vissza. A rómaiak nagy élvezetére aranyláncokban vezettette végig az utcákon az elfogott Caterina Sforza hercegnőt, és népszerűsége csak nőtt, amikor a Szent Péter téren nyilvános "előadás" során öt bikával végzett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 19:05
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap