A spártaiaknak nem tetszett a 300
2007. március 8. 19:15
Nem aratott teljes sikert a mai Spártában a 300 című film, amely a thermopülai csatában küzdő háromszáz spártai 2500 évvel ezelőtti történelmi hőstettét eleveníti fel.
Korábban
Bár a mai spártaiak büszkék elődeik vitézségére és bátorságára, az amerikai filmben látható szörnyek és vadállatok, amelyek között egyesek sohasem képezték a görög fauna részét, illetve a vásznon tomboló vérszomjas katonák lehűtötték lelkesedésüket. Leonidasz Kanelliasz, aki az ókori király nevét viseli, és civilben patikus, egyenesen botrányosnak nevezte, hogy a helyi vezetők egy ilyen "történelmi tudatlanságról tanúskodó" filmet támogatnak. Szofia, a helyi szálloda alkalmazottja "spártai nőként sértve érezte magát", de "könnyekre fakadt", amikor arra gondolt, mit vittek végbe ezek a harcosok.
A helyi régészek és történészek azért bírálták a filmet, hogy csak Spárta katonai erejét és vasfegyelmét emelte ki, holott - hangsúlyozták - az ókori állam kultúrája is virágzó volt. A film azonban bevalottan nem a történelmi hűségre törekedett, hiszen az alkotók Frank Miller képregényét filmesítették meg.
Ezzel együtt a Görögországban csütörtöktől vetített 300 sikernek ígérkezik, már előre 20 ezer helyet foglaltak le a görögök.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.