Bartók bogarai által ihletett kiállítás Budapesten
2007. március 7. 08:45
Bartók Béla rovargyűjteménye ihlette azokat a képzőművészeti alkotásokat, amelyekből hétfőtől látható kiállítás Budapesten, a Ráday utcai 2B Galériában.
Korábban
Bartók Béla legendás természetszeretetének kevés fennmaradt tárgyi emléke az alkotó utolsó lakhelyén, a tavaly tavaszra felújított budai, Csalán utcai villában (ma Bartók Emlékház) látható.
A zeneszerző rovargyűjteménye tizenkét művészt ihletett meg, köztük Tandori Dezső költőt, akit grafikai munkáiról is ismert. A "Bartók bogarai" című, április 14-ig megtekinthető tárlaton megjelenik művével Bori Bálint, és az amerikai Ken Butler, aki az előbbi alkotóhoz hasonlóan hangszerekből, zongorából vagy gitárból is épít különleges szobrokat. A kiállítók között szerepel továbbá Kicsiny Balázs, a 2005-ös Velencei Biennálé művésze, valamint az amerikai John Roach, aki szintén a hangszerek felől közelít a megadott témához.
A Kálvin tértől néhány percre a Ráday utca 47-ben működő 2B Galéria művészvendégei között van még Elekes Károly, Hajagos Andrea, Rácmolnár Sándor, Roskó Gábor, Swierkiewicz Róbert, Várnagy Tibor és Zsák Árpád is.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.